Rezsicsökkentés Miskolcon is
Csökken a szemétszállítási díj Miskolcon, amit nem csak a családi házban, hanem a társasházakban élők is megéreznek majd. A csökkentett díj a harmadik negyedévtől jelenik meg a miskolciak számláiban.
A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi törvény módosította a hulladékról szóló törvény rendelkezéseit. A szabályozás lényege, hogy 2013. július 1. napjától 2014. december 31-ig terjedő időszakban a természetes személy, a társasház, a lakásszövetkezet és a költségvetési szerv vonatkozásában a 2012. április 14. napján alkalmazott díj legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát nem haladhatja meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért fizetendő, számlában meghatározott díj.
Ez a csökkenés Kiss Péter, az AVE Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója szerint a legtöbb háztartásban, illetve társasháznál több mint tíz százalékos lesz. A családi házaknál, mivel negyedéves számlázás van, így a harmadik negyedéves, szeptemberi számlában jelenik meg először a csökkentés, míg a társasházaknál, lakásszövetkezeteknél, költségvetési szerveknél már a tárgyhavi, tehát július végi számlában. A számlákon fel lesz tüntetve a megtakarításra kerülő díjkülönbözet összege is. Az AVE-nak ugyanis be kell és be is akarja tartani a törvényt, hangsúlyozta Kiss Péter, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a díjat ezentúl nem az önkormányzati rendelet, hanem a törvény szabályozza majd.
Mindenki nézze meg figyelmesen a számláját, a számlázási időszakot, értelmezzék azt, hogy ne legyenek félreértések, kérte Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. önkormányzati delegált ügyvezető igazgatója. Ahogy a cég is figyelni fog ara, hogy egyértelmű legyen a kibocsátott számla. Felhívta a figyelmet, hogy az edényzet bérleti díja nem tartozik a közszolgáltatási díjba, tehát ezt nem érinti a csökkenés. A csökkentést fontos lépésnek nevezte, remélik, hogy jól fogadják majd a miskolciak.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a társasházak, lakásszövetkezetek esetében az ingatlantulajdonosok a közös költség csökkenésén keresztül fogják érzékelni a rezsidíj csökkenésről szóló törvény hatását. Ebben ugyanis a lakásszövetkezeti elnököket, társasházi közös képviselőket kötelezi a törvény az általuk alacsonyabb összegben kiszámlázott szolgáltatásból eredő megtakarítás érvényesítésére.
jé
Kiss Péter kérdésre válaszolva hozzátette: a cég költségei jelentősen nőttek az utóbbi időben, július 1-től pedig például az E-útdíjat is bevezetik, ennek ellenére csökkentik a díjakat. Ez nehéz helyzet elé állítja őket, vizsgálják majd, hogy a csökkenő bevételeket hogyan tudják kigazdálkodni.
Az AVE további tájékoztatókat tervez még a következő hetekben, a lakásszövetkezeti elnököket és társasházi közös képviselőket is bevonva, hogy minden információ eljusson az érintettekhez, a miskolciakhoz.
A cikk eredetiben itt olvasható.
Forrás: http://www.minap.hu