fbpx

Pillapalack tutajok versenyét tervezik az Olton

Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az Olt szennyezettségére. Vízi Balázst és Hunyadi Koppányt kis csapat várta a hídnál, a szakadó esőben; gyors fotózkodás után a bőrig ázott srácok rohantak is átöltözni.

Zsögödfürdőtől Csíkszentkirályig gyors folyású az Olt, ám Szentimrétől lelassul, ez okozta a csúszást – mesélte a TOTB-nek Balázs. Amúgy főképp azért volt megerőltető a túra, mivel a tutajban elég kényelmetlen volt üldögélni, nem az evezéstől fáradtak el; jövőre megpróbálnak javítani a vízi jármű belső berendezésén.

A nagy terv az, hogy még több embert bevonva igazán látványos akcióval érintsék meg a közvélemény ingerküszöbét. Sokan jelezték utólag, hogy vagány ötletnek tartják a palacktutajos túrát, ezért jövőre versenyt szerveznének; még gondolkodnak azon, gyanezen a távon, vagy esetleg egy könnyebb szakaszon – közölte Vízi Balázs. A benevező csapatoknak szintén elsősorban az Oltból összeszedett hulladékpalackokból kellene majd készítenie saját járművét.

Balázsék videókamerával és fotókkal is dokumentálták az utat, ám egyelőre nem sikerült annyi adatot összegyűjteni a folyó szennyezettségéről, hogy a hatóságokat megkeressék, ezért is gondolták, hogy jövőre kibővítenék az akciót. A lényeg, hogy az emberek felfigyeljenek a problémára – véli Balázs, aki tapasztalataikat összegezve elmondta, az Olt Csíkszereda melletti szakasza volt a legmocskosabb, két szennyvízvezetéket is láttak, amelyből a folyóba ömlött a lé; hasonló szennyezettségi fokot közelített az Olt Csíkszentkirálynál is.

“Onnan tudtuk, hogy település jön, amikor egyre több volt a szemét” – ecsetelte Balázs. Rengeteg műanyag hulladék, nájlonzacskó “szegélyezi” az utat, motorolajas flakonok is előfordulnak. A szennyezés az állatvilágot is súlyosan érinti, láttak például horgászzsinórban fennakadt szarkát.

A települések közti területeken viszont tiszta volt a víz, Csatószegen gyönyörű részen haladtak át, lehet látni az Olt alját is. Amúgy alacsony volt a vízállás, Balázs szerint az utat a folyó 70%-án akár gyalog is meg lehetett volna tenni.

A cikk eredetiben itt olvasható.

Forrás: http://think.transindex.ro

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .