fbpx

Környezetvédelemről tárgyalt az LMP és az EMNP

A környezeti szempontból vitás erdélyi beruházásokról is tárgyalt az LMP választmányának tagjaival Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte az EMNP sajtóirodája az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat honlapján.

    Közleményük szerint a keddi találkozón az LMP-t Schiffer András társelnök, Mile Lajos országgyűlési képviselő, Falusi Norbert kecskeméti önkormányzati képviselő, valamint Csiba Katalin választmányi tag képviselte, míg az EMNP küldöttségéhez Benedek Erika és Zakariás Zoltán országos alelnökök, valamint Jakab Attila székelyudvarhelyi elnök tartozott. 
    A megbeszélésen szóba kerültek az Erdélyben vitákat keltő, környezetvédelmi szempontból aggályos beruházások ügyei: a cianidos aranybányászat Verespatakon, a Schweighofer-beruházás a háromszéki Rétyen, a mikro-vízerőművek a Hargita több patakján, a biomassza-hőerőmű a Szejkefürdőn, Székelyudvarhely határában – derül ki a tájékoztatásból. 
    A közlemény szerint az LMP képviselői hangsúlyozták, hogy a Kárpát-medencét egy ökológiai egységnek tekintik és támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely ennek az egységnek a megőrzését célozza. A párt képviselői a befektetések elleni akciókhoz felajánlva tapasztalatukat, és nemzetközi kapcsolataikat a témákban jártas szervezetekkel.
    A néppárt képviselői tájékoztatásul bemutatták az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseivel, valamint a tervezett romániai régióátszervezéssel kapcsolatos álláspontjukat, az LMP támogatását kérve az elképzeléseikhez.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .