fbpx

Aradi cég nyerte a szelektív hulladékgazdálkodás jogát

Egy aradi cég nyerte meg a szelektív hulladékgazdálkodásra kiírt közbeszerzési eljárást. A fellebbezési időszak után munkához is láthat, a lakosok egy újabb kukát fognak kapni.

Hamarosan megélénkülhet az élet a telepenHamarosan megélénkülhet az élet a telepen

Többször beszámoltunk róla, hogy a város szélén épült szelektív hulladékgyűjtő telep működtetésére milyen megoldásokat keresett a város vezetése. A telep üzembe helyezésére az aktuális városvezetők több határidő-hosszabbítást kaptak, most úgy néz, ki a működés akár heteken belül megkezdődhet.
Mint Nyakó József polgármestertől megtudtuk, a működtetésre kiírt közbeszerzési eljárásra két cég jelentkezett, a győztes az ASA Arad nevű lett. Az eredmény ellen szeptember 3-ig tehet le óvást a vesztes, ha ez nem történik meg, akkor aláírják a szerződést, és az aradiak elkezdhetik a munka beindításához szükséges adminisztratív lépéseket.
Ami a lakosokat közvetlenül érinti: a háztartások kapnak egy újabb kukát a most meglévő mellé, ebbe gyűjthetik az újrahasznosítható hulladékot (papírt, üveget, pillepalackot, üdítős- és sörösdobozt), ezeknek a kukáknak a tartalmát fogják szétválogatni a Vízimalom térségében lévő telepen, majd onnan szállítják tovább újrahasznosításra. A kuka mellett lehet majd kapni egy úgynevezett komposztáló edényt is, melyet a lakos saját hasznára fordíthat.
A polgármester kifejtette: igyekszenek megtalálni azt a megoldást, hogy a lakosságot a lehető legkisebb mértékben érje újabb anyagi megterhelés a szelektív hulladékgyűjtés okán, melynek egyik előnye az újrahasznosítás mellett, hogy a régi telepre ezáltal sokkal kevesebb szemét kerülhet ezután, ami környezetvédelmi szempontból nem elhanyagolható.
Nyakó József hozzátette: a telep létesítésének pályázatában részes környező településekkel közösen keresik azt a módot, hogy ezekből a helységekből is a válogatóba kerüljön az újrahasznosítható hulladék.

A cikk eredetiben itt olvasható.

Forrás: http://www.ermihalyfalva.ro

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .