Bővítette biogáz-előállító lehetőségeit a Zalavíz Zrt.
A járművek üzemeltetésére alkalmazott biogáz előállításához szükséges lehetőségeit bővítette a Zalavíz Zrt. Zalaegerszegen, ahol a szennyvíziszap feldolgozásán felül már bármilyen szerves hulladékból képesek CNG-gázt előállítani.
A kapacitásbővítő beruházás csütörtöki avatásán Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke elmondta: az önkormányzati tulajdonú társaság a 170 millió forintos önerős beruházás eredményeként bármilyen szerves hulladékot képes fogadni és feldolgozni. Az így keletkező CNG-gázzal üzemeltetik már ma is a cég járműveit, és a jövőben egyre több városi autóbuszt is.
Kifejtette: napjainkban “kulcskérdés, hogy miből és mennyi energiát tudunk előállítani, és milyen áron juttatjuk el a fogyasztókhoz”. Egy ország biztonságos ellátása pedig nem kizárólag az erőforrások birtoklásáról szól, hanem az új, korábban nem ismert erőforrások feltárásáról és hasznosításáról.
Úgy fogalmazott, hogy Zalaegerszeg büszke lehet ökováros programjárara, amely már évek óta tart, és nemcsak a tisztább és élhetőbb város megteremtését szolgálja, hanem munkahelyek létrehozását is.
A jelenleg 284 dolgozót foglalkoztató Zalavíz Zrt. 80 település 112 ezer lakójának szolgáltat. Az új beruházás naponta 10 ezer kilogramm szerves hulladék feldolgozását teszi lehetővé innovatív módon, ami azért is követendő példa, mert a hulladék feldolgozása “korunk társadalmának egyik legnagyobb kihívása” – jegyezte meg Dorkota Lajos.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 2004-ben kezdődött a város szennyvíztelepének és a térség csatornahálózatának többlépcsős korszerűsítése és bővítése, ennek részeként fogalmazódott meg a keletkező biogáz hasznosításának ötlete.
Az előállított CNG-gáz most már a Zalavíz 16 járműből álló flottáját hajtja, egy városi autóbusz üzemanyagaként is szolgál, de még az idén további két buszt állítanak forgalomba a Zala Volán üzemeltetésében. Ezeknek a járműveknek az üzemeltetési költsége egyharmada a dízelüzemhez képest.
A szennyvíztelepen épült hulladékfogadó és -feldolgozó révén 25-30 százalékkal növekedhet az előállított biogáz mennyisége, ugyanakkor ez az üzem egyben egy majdani városi energetikai vállalat csíráját is jelenti – mondta el a polgármester.
Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy Zalaegerszeg térségében 49,5 millió eurós beruházással három ütemben korszerűsítették és bővítették a csatornahálózatot. Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a 258 zalai település jó részén még nincs megoldva a szennyvízelvezetés, ezért középtávon törekedni kellene a teljes kiépítettségre.
A beruházásról Böcskey Zsolt, a Zalavíz Zrt. műszaki igazgatója azt mondta: a 2010-ben átadott biogázüzembe a tervezetthez képest csupán harmadannyi szennyvíziszap érkezett, ez indokolta a feldolgozókapacitás szélesítését, bővítését. A létesítmény jóvoltából most már bármilyen, akár csomagolt szerves hulladékot képesek fogadni és feldolgozni, a próbaüzem alatt például leginkább élelmiszer-feldolgozókból érkezett, a vágásoknál hulladékként keletkező állatvérből állítottak elő biogázt.
Forrás: MTI