fbpx

Gyorsan romlik az óceánok “egészsége” egy nemzetközi jelentés szerint

A világ óceánjainak “egészségi állapota” a korábban véltnél jóval gyorsabban romlik – figyelmeztet az óceánok állapotát vizsgáló nemzetközi program (International Programme on the State of the Ocean, IPSO) új jelentése, amely szerint a nagy tengereknek számos fenyegetéssel kell szembenézniük.

    Az óceánok egyre melegebbé válnak a klímaváltozás hatására, lassan veszítenek lúgosságukból a nagy mennyiségű szén-dioxid-elnyelés következtében és a túlhalászat, valamint a szennyezés is nagy fenyegetést jelent rájuk nézve. A szennyező anyagok hatására oxigénben szegény, illetve oxigénmentes “halálzónává” változott óceáni területek, amelyek valóságos hal- és növénytemetőnek számítanak, szintén jelentős problémát jelentenek.   
    A jelentés szerint a feltételek adottak az óceáni élővilág olyan típusú tömeges kipusztulásához, amelyre már volt példa a múltban.
    A dokumentum szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy “míg a szárazföldi hőmérséklet-növekedésében némi szünet állhat be, addig az óceánok ettől függetlenül tovább fognak melegedni. A legtöbb esetben azonban a nagy nyilvánosság és a döntéshozók nem ismerik fel, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyják a helyzet súlyosságát”.
    A dokumentum szerint nem az egyes környezetkárosító problémák, hanem azok együttes hatása jelenti a legnagyobb fenyegetést. A korallzátonyok például nemcsak a magasabb hőmérsékletektől és a savasodás következményeitől szenvednek, hanem a nem megfelelő halászati módszerek, a szennyezés, az eliszaposodás és a mérgező vízvirágzás is pusztító hatással van rájuk.
    A jótékonysági szervezetek által alapított IPSO a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) védett területekkel foglalkozó bizottságával (World Commission on Protected Areas, WCPA) közösen szervezett 2011-es és 2012-es workshopokra alapozva öt részből álló jelentést hoz nyilvánosságra a problémáról.
    A dokumentumok a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének visszaszorítására szólítják fel a világ kormányait, amennyiben ugyanis a legfőbb üvegházhatású gázként számon tartott szén-dioxid légköri koncentrációja meghaladja a 450 ppm (milliomod térfogatrész) szintet, akkor később a század folyamán erősen savasodni fognak az óceánok. A jelentés emellett a halászterületek hatékonyabb kezelését és a legtöbb kárt okozó vegyszerek csoportjainak listázását sürgeti – adta hírül a BBC hírportálja.
(http://www.bbc.co.uk/news/science-environment-24369244)

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .