fbpx

Levonult a Sión a szennyező hullám

Levonult a Sión csütörtökön a Kaposról érkezett szennyezés, amely oxigénhiányos állapotot és halpusztulást okozott mindkét folyón, a károk felmérése folyamatban van.

    Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Sió kitisztult, és az igazgatóság laborvizsgálata szerint helyreállt a víz normális oxigéntartalma.
    A halpusztulás mértékét most összesítik; a KDVI vezetője korábbi tapasztalatokkal egyezően azt mondta, hogy a halak jelentős része elbódult az oxigénhiánytól, kisebb hányaduk elpusztult.
    Beda János, a folyónak a Sárszentlőrinctől a torkolatig tartó szakaszát kezelő tolnai halászati szövetkezet elnöke arról számolt be, hogy több mint harminc mázsa bizonyosan elhullott a Szekszárd-Palánk és a Sió-torok közti szakaszon kiemelt halak közül. Másfél-két mázsa bódult halat vittek a szövetkezet tározójába; az elhullott halakat az ATEV Fehérje-feldolgozó Zrt. solti telepére szállítják. Még jelenleg is sok hal – amur, harcsa, busa, süllő – van a folyómeder alján – tette hozzá.
    Móricz István, a Kapos és a Sió összesen 10 kilométeres szakaszát kezelő Tolnanémedi Horgászegyesület elnöke elmondta: a múlt szombaton 30-50 mázsa halat mentettek át a Siónak abba a részébe, amelyet a szennyezés nem ért el, emellett mintegy másfél mázsa haltetemet emeltek ki a vízből. A Kaposból nemcsak a halak, hanem a békák és siklók is eltűntek – mondta.
    Az egyesületi elnök hozzátette: a szervezet – más érintett horgászegyesülettel együtt – ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a halpusztulás miatt a tamási rendőrkapitányságon. A környezetkárosítás ügyében korábban a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is megtette a feljelentést.
    A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárából múlt kedden folyt ki vinasz (cukortalanított melasz), amely a Kisgáti-patakon keresztül jutott Kaposba. A cég szerint mintegy 15 tonnányi vinasz került ki az üzemből.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .