Tovább fejlesztik a geotermikus projektet
Egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően tovább fejlesztik a miskolci geotermikus projektet, így városunk adhatja az ország geotermikus energiavállalásának több mint 6,5 százalékát a jövőben.
A PannErgy Nyrt. leányvállalata, a Kuala Kft. az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretein belül a „Helyi hő és/vagy hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című pályázati konstrukcióban a „Geotermia, szaktudás a gazdaság szolgálatában” című projekttel pályázott sikeresen.
A projekt révén Miskolc belvárosának, illetve az Egyetemvárosnak a hőigényét elégítik ki majd geotermikus energiából származó hővel, jelenleg ezeket a területeket a Tatár utcai fűtőmű szolgálja ki.
A Miskolci Geotermikus Projekt második ütemének megvalósítását követően a távfűtési rendszerbe beadható geotermikus hőenergia – az Avasi hőkörzetbe való betápláláshoz képest – megduplázódhat. Így a 2010-től 2020-ig tartó időszakra előirányzott, a Nemzeti Cselekvési Tervben foglaltak szerinti, geotermikus energiából származó energiamennyiségnek – mintegy 12,2 millió GJ vállalásának – közel 6,57 százalékát biztosíthatja a teljes projekt.
Az elnyert 1 milliárd forint összegű támogatás hozzájárul, hogy a társaság a mintegy 3 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósításával, a megújuló energia részarányának emelésével tovább csökkentse Miskolc fosszilisenergia-függőségét. A beruházás jelentős széndioxid megtakarítást tud eredményezni, amely által a klímavédelmi célokhoz kapcsolódva az energiahatékonysági célokat is szolgálja.
A cikk eredetiben itt olvasható.
Forrás: http://www.minap.hu