Jelentős energiaforrás lehet az újrahasznosítható hulladék
Közel fél tonna hulladék fejenként egy év alatt, hozzávetőlegesen ennyi a szerbiai átlag. Az uniós országokban már korábban rájöttek, hogy az újrahasznosítható hulladék jelentős energiaforrást jelent. Tehát, a hulladékot nem indokolt megsemmisítésre szánt szennyezőanyagként kezelni – mondták az Újvidéken szervezett nemzetközi konferencián. A résztvevők tájékozódhattak a hulladékok tárolásának, begyűjtésének és energiahordozóvá történő átalakításának megszervezéséről és gyakorlatáról.
A hulladékhasznosítás területén partneri viszonyok kialakítására van szükség az önkormányzatok, a lakosság és a feldolgozók között. Szerbiában ehhez adottak a törvényi feltételek, viszont hiányoznak a gyakorlati tapasztalatok.
„A tanácskozáson a hamburgi és a stuttgarti egyetemek tanárai a Németországban alkalmazott megoldásokat ismertetik a szilárd hulladék és a szennyvíz tárolásáról. Bemutatnak néhány műszaki megoldást is” – közölte Nataša Šašić projektmenedzser.
Több regionális hulladéktároló központ, közöttük a szabadkai, a mitrovicai, az inđijai és a pancsovai központok létesítéséről készültek tervek. Ezek megvalósulása azonban várat magára. Slobodan Puzović tartományi környezetvédelmi titkár elmondta: „Európai pénzforrásokat is befektettünk, de szükség lett volna a köztársasági alap eszközeire is, hogy a projektumok megvalósuljanak. Miután a regionális hulladéktárolók nem léteznek, az önkormányzatok kénytelenek továbbra is a feltételeknek nem megfelelő szeméttelepre hordani a hulladékot.”
A fejlett államok gyakorlata azt bizonyítja, hogy uniós források felhasználásával, mechanikai és biológiai módszerek alkalmazásával a hulladék fontos energiaforrásként szerepelhet. „Ezek a modellek abban az esetben működnek, ha ezek olcsóbbak, mint a jelenlegi megoldások, illetve mindenki valamilyen előnyt tud ebből kovácsolni a maga számára” – mondta Üveg Norbert, a szlovákiai ECO-REC cégcsoport ügyvezetője.
A tanácskozáson elhangzottak szerint a jövő nagy üzlete, hogy szén és áram helyett átdolgozott hulladék kerülhet a hőerőművekbe.
A cikk eredetiben itt olvasható.
Forrás: http://pannonrtv.com