fbpx

Közösen számolják fel a hulladéklerakókat

2012 és 2014 között az Észak-Kelet Magyarországi Hulladék Rekultivációs Önkormányzati Társulás 11 tagja fog össze – 9 kistérségből – hogy közel 1 milliárd forintos költségvetésből rekultiválja, azaz felszámolja meglévő hulladéklerakóit. A projekt végeztével megtörténik a területek természeti és biológiai rekonstrukciója is.

rekultivacio.jpg

A rekultivációs programban Cigánd, Csincse, Gelej, Hejőkeresztúr, Hét, Homrogd, Kisvarsány, Máriapócs, Nyésta, Sajópüspöki, és Szirmabesenyő települések vesznek részt. Az Észak-Kelet Magyarországi Hulladék Rekultivációs Önkormányzati Társulást nem földrajzi alapokon hozták létre, hanem az önkéntes felismerés miatt, miszerint az érintett, önkormányzati tulajdonú hulladéklerakók helyzetét rendezni kell.

Papp Bertalantól, a társulás elnökétől megtudtuk, a projekt előkészületei 2011 nyarán indultak el, majd a KEOP-os támogatási szerződést 2012 augusztusában írták alá a felek. A várhatóan 2014. július 15-én befejeződő projekt forráskerete 982 633 661 forint.

Az érintett hulladéklerakók közül 8 esetében úgynevezett rostálásos folyamattal számolják fel a telepet, míg 3 településen együtemű, helyben történő lezárással dolgoznak.
Papp Bertalan kifejtette, hogy az előbbi módszer során először kitermelik a hulladékot, hogy azt szennyezettség és szemcsefinomság szempontjából osztályozhassák. Amit lehet, helyben felhasználnak, „beillesztik a lerakó tájba”, a szennyezett anyagokat pedig ártalmatlanító hulladéklerakó helyekre szállítják át.

Ezután a tájba illesztés érdekében a lerakó területén kiegyenlítés, a gödrök, árkok, mély fekvésű területek feltöltése,  növénytelepítésre alkalmas fedőréteg elhelyezése és növénytelepítés történik.

rekultivacio2.jpg

A másik, a végleges lezárásos módszer esetében nem termelik ki a hulladékot, hanem lefedik. Gondoskodnak a biológiai bomlás során keletkező gázok elvezetéséről, azt pedig szigeteléssel gátolják meg, hogy a csapadékvíz bejuthasson a hulladéktestbe. Végezetül itt is egy növénytelepítésre alkalmas réteggel fedik le a hulladéklerakót, hogy megkezdődhessen a terület természeti rekonstrukciója.

Papp Bertalan kiemelte, mindez azt jelenti, hogy gyeptelepítéssel, cserjék ültetésével  visszaállítják a terület eredeti állapotát, a hulladéklerakó létrejötte előtti helyzetét.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.minap.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .