fbpx

Házhoz menő kék kukák

Hamarosan kezdődik a szelektív hulladékgyűjtés – Jánossomorján már osztják a kék gyűjtőedényeket, amibe a papírt, műanyagot és fémet válogathatjuk külön.

A januárra tervezett start azért késett, mert az Uniós szabályozásoknak megfelelő, Németországban gyártott gyűjtőautók késve, csak a héten érkeztek meg a Jánossomorjai hulladékválogató központba.
Közel húsz jármű érkezett meg a héten, és ezzel indulhat a korábban még múlt nyárra, majd januárra várt szelektív gyűjtés. A Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. jánossomorjai válogatóközpontjának próbaüzeme sikerrel zárult nemrég. Az eddig a gyűjtőszigetekről ide hozott hulladék nagy dombokban és házméretű bálatömbökben várja, hogy újrahasznosítható nyersanyag vagy fűtőanyag legyen belőle, mint abból, ami majd a háztartásokból kerül ide. A kommunális hulladékot válogatósoron szabadítják meg a hasznosítható anyagoktól, majd ipari tüzelőt készítenek belőle. A szelektív szemetet frakciókra válogatják.
Árvay István, a hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás elnöke elmondta, 25 ezer háztartásban látható, érezhető lépésként a kék kukák kihelyezésével kezdődik el a házhoz menő szelektív gyűjtés. – „Három frakciót gyűjthetünk a kék kukákba, az üvegen kívül mindent, amit a lakók idáig a szelektív szigetekre vittek, most otthon szépen kényelmesen össze tudják rakni.”
A komposztnak való barna kukákat igényelhették a lakosok, a szelektív kék kukákat a 71 önkormányzat osztja ki a lakosoknak. Jánossomorján a gyorsaság jegyében a házhoz szállítást is magára vállalta az önkormányzat. De ha nem akarunk addig várni, akkor a városháza udvarán is átvehetjük a magunkét minden szerda délelőtt és csütörtök délután. A kiosztás azonban még így is sokáig eltarthat, mondta Dr. Kurunczi Károly polgármester, aki szerint legalább két hónapig tart, amíg minden kuka odaér az ingatlantulajdonosokhoz. A két mód együttes alkalmazása a leggyorsabb mód, azonban még is lehetnek, akik nem felelősek és nehéz elérni őket. Ezért az összlakosság türelmét is kérjük. Eközben azonban – várhatóan a hónap végén – elindul a gyűjtés azokról a helyekről, ahol már munkába álltak a kék kukák.
Minden ingatlan, ahol eddig volt kuka, jogosult a kék edény használatára, kivéve azok, akik 10 ezer forintot meghaladóan tartoznak a szolgáltatónak.
Az üveghulladékot továbbra is a hulladékgyűjtő szigeteken dobhatjuk a tárolókba. Azonban e szigetek is új típusú konténereket kaptak, sőt némelyikre nemcsak ráismerni, rátalálni is nehezebb. Két konténersort nemrég áthelyezett az önkormányzat, az egyik a főút mellől a benzinkút mellé vándorolt, egy másikat pedig az orvosi kombinát parkolójába helyeztek.
Bár az új projekt-tervekben nem szerepelt az évek óta itt álló sziget, a baseball pályától mégsem tűnik el a konténersor. Ide saját pénzéből vásár újat a város. Az egyéb szemetet is befogadó Fehérkereszt utcai hulladékudvar pedig márciusra nyílhat meg, a tervek szerint hét közben két napon tart majd nyitva szombaton pedig hosszabb nyitva tartással várja a lakókat.
Az első szelektív gyűjtés február végén kezdődik, a kommunális hulladék gyűjtése változatlan marad.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.regio1.hu/

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .