A Vibrocomp Kft. környezeti modellezési módszerét alkalmazzák Ománban
A budapesti Vibrocomp Kft. által kifejlesztett módszert használja a jövőben az ománi Petroleum Development Oman (PDO) tervezési irodája ahhoz, hogy működését a fenntartható fejlődés kritériumainak megfelelően optimalizálja – közölte a két cég közötti tárgyalásokat elősegítő Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az MTI-vel.
A közlemény szerint a Vibrocomp Kft. Magyarország meghatározó mérnökirodája a környezetvédelmi tervezés területén. A cég által kifejlesztett módszer segítségével pontosan, gyorsan és már a rajzasztalon meghatározható egy tervezett létesítmény környezeti kibocsátása. A módszer lényege, hogy láthatóvá teszi a terhelést, és szükség esetén már a tervezés során meghatározható a legköltséghatékonyabb szennyezés-csökkentési eljárás. A módszer már megépült létesítmények esetén is használható.
A PDO meghatározó többségben állami tulajdonú vállalat, és az Ománi Szultánság kőolaj kitermelésének 70 százalékáért, továbbá szinte a teljes gázkitermelésért felel. A PDO több mint 126 termelő területet és 5000 termelő kutat üzemeltet.
A nyilvános cégadatok szerint a Vibrocomp Kft. 2012-ben 227 millió forint árbevételt ért el, mérleg szerinti eredménye 173 ezer forint, adózás utáni eredménye 58 millió forint volt. A megelőző évet, 2011-et 191 millió forint árbevétel mellett 23 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta. A 3 millió forint alaptőkéjű, magántulajdonú vállalkozás mérlegfőösszege 381 millió forint volt 2012 végén.
Forrás: MTI