Környezetvédelmi hagyomány indult útjára az egyetemen
Első, két napon át tartó szemétszedési akciót szerveztek a Miskolci Egyetemen. A hallgatók ötlete nyomán indult felhívás szerdán és csütörtökön tart – a papírhulladék szép mennyiségben érkezik is. A legjobbak pedig jutalmat is kapnak.
A Miskolci Egyetemen van lehetőség szelektíven gyűjteni a szemetet, de az intézmény néhány energetikai mérnökhallgatója úgy döntött, megmozgatja társait, s az egyetemvárosi polgárságot – papírgyűjtést szerveztek szerdára és csütörtökre.
Szántó Emese, a Miskolci Egyetem környezetvédelmi megbízottja elmondta, kiemelten fontos, hogy a hallgatók maguk szervezték meg a környezetvédelmi akciót.
– A hallgatók kerestek meg, hogy szeretnének papírgyűjtést szervezni a Föld napja alkalmából. Mindent ők készítettek elő, és szerveztek meg. Kerestek szponzorokat, támogatókat. Bárki hozhat szemetet az egyetemről, s csapatban és egyéniben is értékelik a legjobb hármat. Azokat, akik a legtöbb papírhulladékot hozzák. Az egyetemen lehet szelektíven gyűjteni a szemetet, de a hallgatók még nem nagyon élnek a lehetőséggel, ezért a figyelemfelhívás nagyon pozitív – mondta a megbízott, hozzátéve, hagyományteremtő céllal hirdették meg a Neptun rendszerben az akciót.
A fiatalok folyamatosan hozták is a kartondobozokat, a régi, már nem használt jegyzeteket, füzeteket, s volt olyan is, aki régi könyveit tette mérlegre. Juhász Márton főszervezőtől megtudtuk, a nap végére 1280 kiló papír gyűlik össze körülbelül.
– A három tonnát tűztük ki célunknak a második nap végére. A hallgatótársak rengeteg jegyzetet halmoznak fel a koliszobákban. Őket szerettük volna elsősorban aktivizálni, hogy a papírhulladékot összeszedjük, egy cég segítségével elszállíttassuk, és remélhetőleg újrahasznosítják majd azt, ami már nekünk szemétvolt – hangsúlyozta, kiemelve, hogy egy bizonyos mennyiség felett sör is jár ajándékba, ezzel szerették volna az egyetemistákat még jobban motiválni.
A papírhulladékot hozók mindegyike örült a lehetőségnek, hiszen fontos és jó kezdeményezésnek tartják a papírgyűjtést. Volt, aki elmondta, nagyon sok papírszemét halmozódott fel nála, és eddig nem volt ilyen lehetőség az egyetemen, ezért kifejezetten üdítő, hogy meg tud szabadulni a sok papírtól.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.minap.hu