fbpx

Százmillió forintos károkat okoznak a vandálok és a tolvajok Budapesten

Megrongálták az alig két hete átadott gellérthegyi kőcsikós játszóteret és az azt körülölelő “Hasznos hulladék” utat, tanösvényt; a vandálok és a tolvajok minden évben több száz millió forint kárt okoznak a Budapesti Városüzemeltetési Központ közszolgáltató cégeinek és így a főváros lakosainak – közölte a BVK Holding Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint a felújított, április 26-án átadott játszótér eszközeit, padjait, valamint az öt állomásból álló út egyik tábláját ismeretlenek a felismerhetetlenségig összefirkálták, a szemléltető eszközökből többet letörtek.

A BVK Holding Zrt. cégei közül a Főkert-nek tavaly tízmillió forint kára származott csak a parkberendezések rongálásából, lopásából. A társaság kénytelen rendszeresen pótolni a vízórákat a Margitszigeten, a Városligetben, a Gellérthegyen és a Népligetben. Az öntözőrendszerek sincsenek biztonságban a rongálóktól, de a segélykérő oszlopok, a fák, a kiültetett virágok, a szobrok sem, sőt a játszótéri játékokat is rendszeresen megrongálják.

A közlés szerint a lakossági hulladékgyűjtő tartályok is a rongálók és tolvajok gyakori célpontjai, tavaly 1300 kukát tettek tönkre vagy loptak el a Fővárosi Közterület-fenntartótól (FKF) és a lakosságtól. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek nem rendeltetésszerű használatából fakadó takarítási, szállítási költségek éves szinten csaknem egymilliárd forint pluszköltséget rónak az FKF-re, és így a budapestiekre. Szintén tetemes összegeket kénytelen áldozni a cég a vadplakátok és graffitik eltávolítására.

A lopásokból és értelmetlen rongálásokból a Főtávnak évente 4-5 millió forint vagyoni kára származik. Több mint egymillió forint értékben loptak el külső érzékelőket, légtelenítőket és nyomásmérő eszközöket, de több hőközpontot is feltörtek, ezzel félmillió forint kárt okoztak a társaságnak. A távhővezetékek burkolatvédő lemezeinek eltulajdonításából is mintegy egymillió forint kára származott a Főtávnak, de az ellopott aknafedelek pótlására is csaknem 400 ezer forintot kellett költenie.

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) temetőiben a rongálások kifejezetten anyagi érdekből történnek. A tolvajok ellopják a sírkövek egyes elemeit, például a vázát, a fejkövet, a bronz díszeket, és azokat értékesítik, majd ajánlatot tesznek a helyreállításra.

Felhívták a figyelmet arra: az ilyen eseteket úgy lehet csökkenteni, ha a temetőlátogatók nem bíznak meg munkával a temetőkben sétáló és ott erre ajánlkozó embereket, hanem minden szolgáltatást a temető felvételi irodájában, vagy telephellyel, irodával rendelkező vállalkozótól rendelnek meg.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .