fbpx

Hiába szelektív a hulladékgyűjtő, ha nem úgy használják

Helytelenül használja a debreceniek egy része a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket. Minden mindennel keveredik.

Debrecenben 196 gyűjtősziget van. Az Ibolya utcai konténereknél is előfordul, hogy az edények mellé halmozza valaki, például a kartondobozokat. Az elmúlt évben a közterület felügyelők 21 esetben indítottak köztisztasági szabálysértési eljárást a szelektív gyűjtők mellé illegálisan elhelyezett szemét miatt. De nem csak ez okoz gondot a gyűjtőszigeteknél. A műanyag hulladékhoz is kerül a papír, a papír gyűjtőbe pedig a PET-palack.

A papír sem kerül mindig a helyére

A papír sem kerül mindig a helyére

 – Előfordul benne szerves hulladék, zöld hulladék, kimosatlan flakonok. Bármi, tényleg bármi. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 20 százalékos a szennyezettsége az ilyen hulladékoknak – mondta el a Debrecen Televíziónak Képesné Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője.

Az ilyen szennyezett hulladékot az elszállítás után kézzel kell újraválogatni, hogy az újrahasznosítható anyagokat valóban újra fel lehessen dolgozni. A szelektív hulladékgyűjtőket a vandálok sem kímélik. Tavaly kilencet gyújtottak fel. Ezek pótlása több mint 10 millió forintjába került az AKSD Kft.-nek.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.dehir.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .