fbpx

TeSzedd – a hétvégén is

A TeSzedd! hulladékgyűjtési akció résztvevőinek mintegy 40 százaléka szedte a szemetet pénteken az előzetes becslések szerint, a program szombaton és vasárnap is folytatódik.

Az idei háromnapos akcióra előzetesen csaknem 120 ezren regisztráltak. Az önkéntesek körülbelül 40 százaléka péntekre jelezte részvételét, mintegy 50 százaléka szombatra, a többiek pedig az előzetes jelzések szerint vasárnap szedik majd a szemetet – mondta Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szóvivője az MTI-nek pénteken.

A szóvivő hozzátette: az előző három év tapasztalatai szerint mindig jóval többen vettek részt az akcióban, mint ahányan előzetesen jelentkeztek, így az idén összesen legalább 180-200 ezer csatlakozóra számítanak.

Ebben az évben a három nap alatt országszerte mintegy 1500 településen, több mint 1800 találkozási ponton dolgoznak az önkéntes szemétgyűjtők. Az arányok hasonlóak a résztvevőkéhez, az előzetes jelzések szerint a helyszínek körülbelül 40 százalékán pénteken szedték össze a közterületen felhalmozódott hulladékot a résztvevők, a felét szombaton tisztítják meg, és vasárnap dolgoznak majd a legkevesebb helyen – mondta el Török Szabolcs.

A szóvivő szerint várhatóan szombaton szedik majd a legtöbben és a legtöbb helyszínen is a szemetet az akció során, amelyre az idén rekordszámú résztvevő jelentkezett.

A Teszedd! célja, hogy összefogja azokat, akik tenni szeretnének a tisztább környezetért, az eldobált, illetve az illegálisan lerakott hulladék eltüntetéséért.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .