Lágytojás helyett légytojás a jövő takarmánya?
Dél-Afrikában már gyári körülmények között állítják elő a jövő takarmányát, hogy legyen elegendő koszt az emberek asztalán. Ehhez a „lánchoz” a főszereplő a légy és annak tojása, lárvája.
Jobb lesz megbarátkozni a gondolattal, a növekvő élelmiszer-termelési szükségletek miatt új állattartási, takarmányozási megoldásokra van szüksége az emberiségnek, mégpedig a rovarok hasznosításával. A BBC idéz egy holland entomológust, a Wageningen University tudósát, aki szerint a növényi fehérjék nem elég jók a felhasznált gabonában, a szója fehérjében gazdag, de az ára jelentősen emelkedett, szükség van tehát az alternatívára, kivált, mert – az ENSZ adatai szerint – 2050-re az ellátáshoz 70 százalékkal több takarmány kell a szarvasmarha-tartáshoz. Dél-Afrikában már működik egy teljesen új üzem élelmiszeripari maradék feldolgozására. A BBC azt hozta nyilvánosságra, hogy az AgriProtein nevű vállalkozás 11 millió dollár felhasználásával felépített két kereskedelmi méretű gazdaságot. Az első Cape Townban lárvákat felhasználva napi 20 tonna műtrágyát fog előállítani. A „technológia” három légyféle tartásán alapszik, a feltáplált állatok nőstény egyedei tojásainak nagy része kerül át az úgynevezett hulladék-konverziós központba. A kikelő lárvák, amelyek felfalják az élelmiszer-ipari maradékot, ugyancsak szaporodnak, testsúlyuk közel 400-szorosa jön létre mindössze három nap alatt. Végső soron komposzt készül belőlük, mely nitrogénben gazdag anyag, azaz mezőgazdasági, takarmányozási célokra használják majd fel. Már egy következő feladat megoldására is készülnek a „fly farmon” – melynek megfelelői Amerikában és Európában is megkezdik a „termelést”-, vaspótló anyagokat akarnak kinyerni és bevinni a mesterséges körülmények között tartott állatok takarmányába.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://afromarket.hu/