Egész Európa felfigyelt a magyar óvodára
A dabasi 2. sz. Óvoda a finisig jutott az EWWR-díjért folyt küzdelemben. A nemzetközi megmérettetésben a legjobb három közé választották be a pályázatukat az Európai Hulladékcsökkentési Hét oktatási intézmény kategóriájában benyújtott pályamunkák között. A European Week for Waste Reduction (EWWR) tavaly november 16-24. között zajlott, a folytatás idén is november második felében várható. A teljes óvoda zsizsegett egy egész héten át. Minden óvónő és dajka, valamint a Bóbita és az Új Bóbita óvodába járó mind a 250 kisgyermek kivette a maga részét a „munkából”. A részletekről Presenszki Beátával, a program felelősével beszélgettünk.
– Az emberi kreativitásnak nincs határa – ezt ez a projekt is bebizonyította. Mivel telt az EWWR-hét az oviban?
Minden nap változatos volt, unatkozni senkinek nem volt ideje. Készítettünk PET-palackokból és WC-papír tekercsekből különböző játékokat, gyártottunk társasjátékot, és tartottunk bemutató foglalkozást is. Ott például elhasznált dobozokból sárkányfejeket formáltunk, tojástálcából pedig tündérek „születtek”.
A legizgalmasabb és legmozgalmasabb a pénteki nap volt, amikor minden csoportban mást csináltak a gyerekek. „Nyitottunk” barkácsműhelyeket és mozgókuckókat, amelyekben többféle mozgásos játékot játszhattak a gyerekek. Például italoskarton dobozokból építettünk a számukra egy labirintust, amelyben tűzoltójátékot játszhattak. A labirintuson tűzoltósapkában haladtak végig, a vizet egy kék labda jelölte, azt vezették végig magukkal, és a labirintus kijáratánál várta őket egy „lángoló” PET-palack házikó (a lángokat a háztetőre ragasztott piros kartonpapír jelképezte) és egy szintén italoskarton dobozból készített tűzoltóautó. Minden gyerek minden csoport játékát kipróbálhatta, sőt, a szülők is bekapcsolódtak. Az eseményre 4-500 embert vártunk, akiknek olyan élményt igyekeztünk nyújtani, amire sokáig emlékeznek majd.
– Ezen játékok amellett, hogy a hulladékok újrahasználatának lehetőségeire irányítják rá a figyelmet, fejlesztési szempontból is fontosak, ha jól sejtem…
Pontosan, a labirintusos játék például a térirányok érzékelésében, a jobbra-balra-előre-hátra irányok megtanulásában, rögzítésében segítettek a gyerekeknek. A mindenféle apró tárgyakkal való barkácsolás, alkotás pedig a finommotorikát és a kreativitást fejleszti a gyerekeknél.
– Ezek mind-mind a saját ötleteik? Az óvónők ennyire kreatívak?
Aki gyerekekkel foglalkozik, tudja, hogy másként nem megy. Rengeteget gondolkodunk, új dolgokat találunk ki, amit az interneten látunk, azt pedig továbbfejlesztjük. Gyártottunk már papírhulladékból Angry Birds-öket is, mert most ez a népszerű.
A saját ötleteinket egyébként más óvodákban dolgozó kollégáknak is rendszeresen bemutatjuk, például a Nyitnikék Szakmai Napon, ami az elmúlt 25 évben soha nem maradt el. Ezen az eseményen évről évre 40-50 környékbeli óvónő vesz részt, ilyenkorjógyakorlatot mutatunk be egymásnak és új dolgokat tanulunk. Mi például a Zöld Óvoda programmal szerepeltünk egy ilyen eseményen.
Igyekszünk minél több hasonló rendezvényen részt venni: az óvodavezetőnk, Kecskésné Harmincz Jolán például egy tavaly áprilisi konferencián tartott előadást arról, hogy a környezettudatosság hogyan jelenik meg óvodás korban és hogyan építjük be azt a nevelésbe, és írt már cikket egy, a ZÖLD ÓVODÁKNAK szóló ÚTMUTATÓBA is.
– Az együttműködés más zöld óvodákkal feltételezem, adja magát.
Igen, tagjai vagyunk a Környezetünkért Óvodai Egyesületnek, ezen keresztül évente több alkalommal is (közgyűlés, terepgyakorlat) találkozunk hasonló környezeti nevelést folytató pedagógus kollégákkal. Jártak is már nálunk, többek között azért, hogy az óvoda hatalmas kertjét megtekintsék és megismerjék a kapcsolódó programjainkat.
– Zöld óvoda lévén egész évben, nemcsak az EWWR-hét kapcsán figyelnek oda a környezettudatos gondolkodás népszerűsítésére a gyerekek és a szülők körében. Milyen programokat szerveznek még ezzel a céllal?
Minden zöld jeles napra, nemzetközi és világnapra készülünk valamivel, ami valamilyen szinten kapcsolódik a témához. Szeptember 22-e az Autómentes Nap, ekkor minden évben biciklivel vagy gyalog kell, hogy érkezzenek a gyerekek az oviba. Ugyanezt kérjük a szülőktől például június 5-én, a környezetvédelmi világnapon is. Ilyen alkalmakkor a nagyobb gyerekeknek például szervezünk egy kisebb kerékpártúrát, amelyre természetesen felkészülünk közlekedésbiztonsági eszközökkel, például láthatósági mellénnyel.
Októberben tartjuk a Tök Jó Napot, amelyre egy egész héten át együtt készülünk, és amelyen a szülők is részt vesznek. Ilyenkor töklámpást faragunk az óvoda kertjében a gyerekek által nevelgetett tökökből, felvonulást tartunk és mondókákat tanulunk. A Márton napi libanapokra kukoricát morzsolunk, csuhébabát készítünk, mozgásos játékokat játszunk, és persze az állatok világnapjáról sem feledkezünk meg.
Ezt a rengeteg programot pedig azért szervezzük, mert a környezeti nevelést, a környezettudatosság erősítését a gyerekekben nem lehet alkalomszerűen végezni, mert úgy nincs értelme. Ezt folyamatosan a felszínen kell tartani, mert csak így érhetünk el eredményt.
Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét november 22-30. között kerül megrendezésre. Ahogy a dabasiak sikere is bizonyítja, érdemes részt venni és saját ötlettel pályázni is a nemzetközi EWWR-díjra.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://szelektalok.hu