fbpx

Nem szemétség: még embereket gyűjtenek a hulladék helyén

Érdekes fotókat kaptunk egyik olvasónktól, a felvételek tanúsága szerint 12 milliárd forintból megvalósuló Mecsek-Dráva projekt keretében padokat kerítettek körbe szelektív kukák helyett. Utánajártunk a rejtélynek.

Érdekes fotókat kaptunk egyik olvasónktól. A képeken az Új Széchenyi Terves táblákkal ellátott deszkakerítés látható, ám míg mi azt várnánk, hogy a léceken átlesve a máshol megszokott hulladékgyűjtő konténereket találjuk, két pad várja ott a pihenni vágyókat. Igaz, a tábla tanúsága szerint a kis hangulatsziget abból a 12 milliárd forintból valósult meg, amely a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében nőtt ki a földből, ez pedig már felvetett kérdéseket.

Mivel valószínűtlennek tűnt, hogy a szemétszállító autók személyzetének pihentetéséről gondoskodnak így a projektgazdák, megkerestük a Biokomot, hogy mit tudnak az érdekes urbánus rekettyésről.

Lóczi Szidónia, a Biokom PR menedzsere a Pécsi STOP megkeresésére elmondta: a két pad egy gesztus volt a cég dolgozóitól – mivel éppen volt kettő raktáron, ideiglenesen elhelyezték őket a leendő hulladékgyűjtők helyére. Az elkerített rész ugyanis a 162 pécsi gyűjtősziget egyike lesz, amelyekben várhatóan augusztustól helyezik el a szelektív gyűjtőket. Addig viszont pihengetni lehet a padokon.

Jelenleg a lakossági gyűjtők szétosztása folyik, ennek keretében egy 240 és egy 80 literes edényt kapnak a kertes házban élők a hasznosítható, illetve a kerti hulladéknak.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.pecsistop.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .