Olcsóbban adja a főváros a hulladékgyűjtő-zsákokat
Felére csökkenti a zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákok árát a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
Tarlós István főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a zöldhulladék külön gyűjtése csak négy központi kerületet – V., VI., VII. és IX. – nem érint. Jelenleg 100 ezer zsák van raktáron, az FKF további 200 ezret szerez be, s 220 ezer háztartást érint az akció, aminek lényege, hogy a zsákokat féláron biztosítják az érdeklődőknek – fejtette ki.
Németh Szilárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere példaként hozta, hogy év elején csökkentette a főváros a BKV-bérletek árát, s ez sikeres volt, év végére legalább 1 milliárd forinttal magasabb lesz az árbevétel, mint egy évvel korábban, mert több havi és éves bérlet fogyott. Hozzátette: hasonlót vár a zöldhulladék begyűjtése terén is, vagyis itt sem számít az FKF árbevételeinek csökkenésére.
Felidézte, hogy a zöldhulladék külön gyűjtését 2006-ban kezdték Budapesten, akkor 16 kerületben 4310 tonnát gyűjtöttek. 2012-ben már 19 kerület volt érintett és 5,5-szeresére, 22 ezer 410 tonnára nőtt a zöldhulladék mennyisége.
Megjegyezte: az említett kerületekben egy 2013-as felmérés szerint 220 ezer 210 – elsősorban kertes – háztartás van, vagyis jelenleg is csak 45 százalékos a részvétel, van tehát még egy másik nagy szelete a piacnak. Németh Szilárd megjegyezte: a külön gyűjtés nemcsak a környezet rendezettsége és a fenntarthatósági célok miatt fontos, hanem például a feldolgozása, komposztálása is jóval olcsóbb, mint ha a teljes kommunális hulladékkal együtt kezelnék. A komposztált zöldhulladék a pusztazámori lerakóba kerül – fűzte hozzá.
Forrás: MTI