fbpx

Ilyen étterem még nem volt

A világon évente 1.3 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe, becslések szerint a világon megtermelt javak harmada, és bár egyetlen étterem kezdeményezése ehhez képest morzsányinak tűnik, mégis példamutatás fontos lépés lehet ezen a területen. A brightoni Silo étterem, ahol komposztálnak, saját maguk őrlik a lisztet és főzik a sörüket, mostanság nyit, az első ilyen kezdeményezés Nagy-Britanniában.

cím_69.jpg

A Silóban minden hulladékot újrahasznosítanak, az alapanyagokat is csak újrahasználható tárolóedényekben szállíttatják ki, a zöldségeket, gyümölcsöket általában helyi termelőktől szerzik be, közvetítők nélkül.

A tányérok újrahasznosított műanyagzacskókból készültek, az italt pedig eredetileg befőttesüvegnek készült „poharakból” fogyaszthatjuk. A számla emailen érkezik a papírspórolás jegyében, ahogy a WC-t is a gépek által elhasznált vízzel igyekeznek majd öblíteni, a napelemek pedig az energiatakarékosságot szolgálják.

A belső tér abszolút funkcionális, egyszerű asztalokkal, padokkal, szabadon lógó villanykörtékkel. A helyet megálmodó fiatal séf, Douglas McMaster korábban a BBC műsorában az év fiatal szakácsa volt.

Mint a Guardiannek elmondta több lépésben jutott el az étterem létrehozásáig. Például gyakorlatot szerzett a londoni St. Johnban, ahol a „fülétől a farkáig” főzési módra mentek rá, vagyis az állat minden részét felhasználták az ételekbe, hogy semmi ne menjen veszendőbe, másutt olyan természetes alapanyagokból főzött, amelyeket nem lehet a szupermarketekben megvásárolni.

Csak hat főételből lehet majd választani, az étterem vezetője szerint a széles választék, a végtelen étlap egyáltalán nem előny, mivel csak növeli a hulladék mennyiségét, sőt szerinte a minőséget is határozottan rontja a sokféleség.

A kezdeményezéssel a modern gasztronómiát – élelmiszeripart, az elitista hozzáállást szeretné megkérdőjelezni. Ha minden jól megy, és az etikát és az üzletet sikerül összehangolni, akkor maradhat az étterem működőképes.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://elet-erzes.blog.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .