Megtisztítják a csikkektől Budapest belvárosát
A TerraCycle alapítója és a belvárosi önkormányzat vezetői mutatták be az új programot, melynek célja, hogy begyűjtsék és hasznosítsák a kerületben keletkező cigarettacsikkeket, és megtisztítsák tőle a köztereket.
A belvárosi Csendes kávézóban tartott közös sajtótájékoztatót a Belvárosi Önkormányzat és a TerraCycle Magyarország annak apropóján, hogy közös programot indítanak a kerületben a cigarettacsikkek begyűjtésére és újrahasznosítására.
Tom Szaky, a TerraCycle alapító vezérigazgatója (akivel a Mandiner.startup az év elejénkészített interjút) arról beszélt, hogy világszerte a hulladékoknak csak az egyötödét hasznosítják újra, ők viszont a többi 80% hasznosítására keresnek megoldást. Ebbe a kategóriába tartoznak a cigarettacsikkek is, amiket a nyersanyagért nem éri meg visszagyűjteni, de számos országban dohánygyárakkal együttműködve megszervezték a gyűjtést és a feldolgozást.
Európában elsőként Magyarországon indították el ezt a programot (ezt követte Németország, Svájc, Svédország), és ma már havi félmillió csikket gyűjtenek be és hasznosítanak: ledarálják, a papír, hamu és dohány komposztálásra kerül, a műanyagból pedig többek közt préseléssel készítenek új termékeket. Ehhez a programhoz a kontinensen először a belvárosi önkormányzat csatlakozik, és remélik, hogy mások is követik majd a példájukat az állami szférából Magyarországon és Európában.
A frissen megválasztott polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter arról beszélt, hogy a Belváros a jövő városaként eddig is sokat tett a fenntarthatóságért, ezt szolgálta a kerékpáros és gyalogos közlekedés elsőbbsége a közterületek átalakítása során, a parkok felújítása, a zöldfelületek növelése, de akár a rendszeres muskátliosztás is. Mint mondta, ennek folytatása a TerraCycle Magyarországgal kötött együttműködés, a tervek szerint januárra jelenhetnek meg a közterületi csikkgyűjtők. Bíznak benne, hogy más kerületek is csatlakoznak majd a programhoz.
Böröcz László alpolgármester szerint fontos a környezettudatos szemléletmód, ezért az önkormányzat vállalta, hogy összehangolja a helyi vendéglátóhelyekkel a csikkek gyűjtését, illetve kis táblákkal tájékoztatják azok vendégeit arról, hogy az adott hely részt vesz a csikkhasznosítási programban. Bemutatta a csikkgyűjtők prototípusát, amit magyar vállalkozók gyártanak majd.
A sajtótájékoztató végén a polgármester a tájékoztató táblákat és csikkgyűjtőket tartalmazó csomagokat adott át a kerületi szórakozóhelyek képviselőinek.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://startup.mandiner.hu