fbpx

Felső-csallóközi diákok illegális szeméttelepeket térképeztek fel egy uniós projekt részeként

Közel nyolcvan illegális szeméttelepet és hulladéklerakót térképeztek fel azok a felső-csallóközi –diákok, akik részt vettek a Felső-csallóközi Önkormányzatok Hulladékgazdálkodási Társulása (ZOHŽO) LAKO 2 elnevezésű szlovák-osztrák határon átnyúló uniós projektjében. A programnak az volt az egyik kiemelt célja, hogy a diákok megismerkedjenek az illegális szeméttelepeknek a környezetre gyakorolt pusztító hatásával.

50523

A pályázatot elnyerő, somorjai székhelyű Felső-csallóközi Önkormányzatok Hulladékgazdálkodási Társulása a térség 29 településének nyújt segítséget abban, hogy az egyes önkormányzatok gazdaságosabb és hatékonyabb hulladékgazdálkodást folytassanak – mondta el a Felvidék.mának Sárkány András, a társulás igazgatója. „Működtetünk egy központi hulladéklerakót, kilenc gyűjtőudvart a szelektív hulladék válogatására, valamint egy zöldhulladék-telepet, azaz komposztálót. Napi teendőink mellett fontos feladatunknak tartjuk a lakosokkal, különböző cégekkel és különösen a régió iskoláival való kapcsolattartást és szoros együttműködést. Ennek érdekében rendszeresen pályázunk hazai és külföldi forrásokra. A LAKO 2 projektünket is egy ilyen, a szlovák-osztrák határon átnyúló uniós pályázatból finanszíroztuk. Az ausztriai partnerünk a Neusiedlben székelő Burgelandi Hulladékgazdálkodási Társulás volt, amely 171 osztrák településen végez feladatokat. Volt mit tanulni tőlük, Ausztriában ugyanis sokkal előrébb járnak ezen a területen” – mesélte el Sárkány András.
A szeptembertől novemberig zajló projekt során csaknem nyolcvan illegális szemétlerakatot térképeztek fel a Felső-Csallóközben. A programban aktív szerepet játszottak a régió magyar iskoláinak nyolcadik osztályos tanulói is. „Azért esett a nyolcadikosokra a választásunk, mert ők még pályaválasztás előtt állnak, és bíztunk abban, hogy érdeklődésüket a környezetvédelem felé tudjuk fordítani. Kellemes meglepetés volt a számomra, hogy milyen nyitottak voltak a környezetvédelmi problémák iránt. Felismerték, az illegális szeméttelepek felszámolása nem egy olyan probléma, ami magától megoldódik, hanem mindannyiunk felelőssége, hogy tegyünk érte. Többen is kérdezték, hol lehet a környezetvédelemről, hullagazdálkodásról, földtanról, víztanról tanulni. Elmagyaráztuk nekik, hogy milyen romboló hatása van ezeknek az illegális szeméttelepeknek a talajra, az ivóvízre. Segítségükkel GPS koordinátákkal láttuk el ezeket a telepeket, és egy térképet is készítettünk róluk, amely elektronikus formában is elérhető. A szeméttelepeket a diákok lefényképezték, és végül táblázatba foglalták az azokon és a fellelhető hulladékok típusait” – számolt be a részletekről a ZOHŽO igazgatója, aki azt is elárulta, a közös projekt részeként egy nagysikerű szlovák és osztrák nyelven írt szakácskönyvet is kiadtak. Ebben olyan ételek receptjei szerepelnek, amelyek a háztartásokban mindig megtalálható, legalapvetőbb élelmiszerekből készülnek. A kötettel, amely hamarosan magyar nyelven is megjelenik, a tudatos környezetvédelemre és a takarékos háztartásvezetésre kívánták a felhívni a figyelmet.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.felvidek.ma

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .