fbpx

Hó végéig kérvényezhető a kedvezményes szemétdíj

Losonc. Felére csökkentette az önkormányzat az egészségkárosodott lakosok szemétdíját. Idén új program keretében speciális konténerek megépítésére is pályáznának – írja az ujszo.com.

A kedvezmény bevezetéséről még tavaly, a korábbi képviselő-testület döntött. Nógrád fővárosában jelenleg 22 euró a szemétdíj. A városi hivatal gazdasági osztálya 30, a városi tanács viszont ötven százalékos csökkentést szorgalmazott az egészségkárosodott lakosok részére, mivel korábban is ilyen mértékű kedvezményt lehetett igényelni. A képviselők az ötven százalékos kedvezményt szavazták meg. A helyi érvényű rendelet értelmében ugyanilyen mértékű kedvezményt igényelhetnek azok, akinek átmeneti lakhelyük van Losoncon, azok a diákok, akik legalább 50 kilométeres távolságba járnak iskolába, valamint a szükséghelyzetben élők. Előzetes felmérések alapján a kedvezményes díj bevezetése azzal jár, hogy 10–15 ezer euróval kevesebb pénz folyik be a városkasszába. Az érintettek január végéig igényelhetik a kedvezményes szemétdíj kiszabását.

Dušan Ilčík képviselő a hulladékgyűjtő szigetek állapotát kifogásolta. A város néhány pontján rendszeresen megrongálják a konténereket. Példaként Zólyomot hozta fel, ahol speciális föld alatti konténereket építettek ki a kommunális hulladék gyűjtésére. „Egyrészt esztétikus és minden ökológiai követelménynek megfelel, távol tartja a vandálokat és a guberálókat. Másrészt jóval gazdaságosabbak a hagyományos konténereknél, nagyobb a kapacitásuk, ritkábban kell kiüríteni őket” – mondta a képviselő. Alexandra Pivková elmondta, a város pályázni szeretne az ilyen típusú hulladékgyűjtők megépítésére, a tervdokumentáció elkészült csak a pályázati felhívásra várnak.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://ujszo.com

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .