Aranyrög a szemétben
Petíció kering az egri közösségi portálokon: elégedetlen polgárok száműznék a közéletből Orosz Ibolya kormánypárti önkormányzati képviselőt, akinek a cége évek óta bérbe ad egy csarnokot egy városi cégnek. A városháza szerint szó sincs összeférhetetlenségről – írja a nol.hu.
„Minden szentnek maga felé hajlik a keze, de az egri KDNP-s Orosz Ibolyának még jobban. Nem elég, hogy sajátjaként irányította a város kulturális intézményeit, és letiltatta Székhelyi József egri fellépését, nem elég, hogy négyzetméterenként szerzi meg a Szépasszonyvölgy területét, most még a költségvetési és gazdálkodási bizottság elnökeként is kiutal a cégének több milliót. Ha úgy érzi ön is, hogy ez már sok, és a képviselőnek távoznia kell, akkor írja alá ezt a petíciót!” – ez a szó szerint idézett felhívás kering január eleje óta az egri közösségi portálokon.
Első pillantásra nem is látszik, hogy kis szerencsével milyen értékes is lehet egy telephely |
Miről is van szó? Az egri önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Agria Humán Kft. 2008 óta bérel egy nagyjából tízezer négyzetméteres üzemcsarnokot a Szépasszonyvölgy Kft.-től, amely a város Fidesz–KDNP-s képviselője, Orosz Ibolya és férje közös tulajdonában van. A szelektívhulladék-válogatást végző vállalkozás korábban havi hatszázezer forintos bérleti díjat fizetett a képviselő cégének, a díjat azonban 2010-ben – az ingatlanválság kellős közepén – egyharmadával megemelték.
Attól kezdve 900 ezer forint folyt be havonta a kasszába, hat év alatt mintegy hatvanmillió forinttal gyarapítva a családi cég kasszáját. Az ellenzéki frakció tagjai már 2010-ben szót emeltek a különös jogviszony miatt. Pál György szocialista képviselő akkoriban emlékeztetett: amikor a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozás nehéz helyzetbe került, és pár hónapig nem tudott bérleti díjat fizetni, a Fidesz–KDNP-s képviselő keménykezű üzletasszonyként viselkedett, és a városi cég felszámolásával fenyegetőzött, miközben tudnia kellett, hogy nyolcvan ember munkahelyét veszélyezteti.
Amikor pedig tőkét emeltek az Agria Humán Kft.-ben, hogy így ki tudják fizetni az elmaradt bérleti díjat, igennel szavazott az előterjesztésről: a döntésnek bérbeadóként a haszonélvezője lett. Megkérdeztük az egri városházát, vajon az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok bérleti díja is olyan progresszívan emelkedett-e az ingatlanválság közepén, mint a képviselő asszony üzemcsarnokáé? Felvetettük: az elmúlt hat évben kifizetett bérleti díjból saját bázist is vásárolhatott volna az önkormányzati cég, s arról is érdeklődtünk: nem tartják-e összeférhetetlennek a képviselői és a bérbeadói státuszt. (Ez utóbbit Orosz Ibolyától is megkérdeztük, de tőle nem kaptunk választ.)
– Az önkormányzatra érvényes bérleti szerződésekre vonatkozó szabályokat nem lehet összehasonlítani az Agria Humán Kft.-re érvényes előírásokkal, a bérletidíj-emelkedés ilyen összevetése téves, torz következtetésekhez vezetne – válaszolta Zentai László sajtóreferens. Szerinte az Agria Humán Kft. által fizetett 900 ezer forintos bérleti díj Eger viszonylatában nem nevezhető a piaci ár felettinek, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az ingatlan tulajdonosa többmilliós felújítást is végrehajtott, a bérlő igénye szerint.
– Nem raktárbázisról, hanem hulladékválogató telephelyről van szó: a bérleti jogviszony létesítésekor sem a város, sem a közfoglalkoztató cég nem rendelkezett ehhez hasonló, alkalmas területtel, és ma sincs ilyen önkormányzati tulajdonú, e célra akkreditált ingatlana – tette hozzá.
Válaszából kiderült, hogy Eger önkormányzata már 2009-ben tervet készített egy saját tulajdonú, nagyobb kapacitású és szélesebb körű szelektálást lehetővé tévő hulladékválogató építésére. Noha 2010-ben már megnyíltak olyan pályázati fejlesztések, amelyekből ilyen irányú beruházásokat el lehetett kezdeni, Eger csak 2014-ben vásárolta meg azokat a területeket, amelyeket erre a célra korábban kiszemelt.
A hulladéktársulás sikeres pályázata révén közel másfél milliárd forintból most új hulladékválogatót építenek, amelyet 2015 decemberében kell átadni: ekkor várhatóan megszűnik a Szépasszonyvölgy Kft.-vel hetedik éve fennálló bérleti jogviszony. A sajtóreferens közölte: a vonatkozó törvény szerint a képviselői munka és a fentiekben részletezett gazdasági tevékenység nem összeférhetetlen.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://nol.hu