fbpx

A gyulai önkormányzat több mint 200 milliót költött alternatív energiarendszerek kiépítésére

A gyulai önkormányzat négy év alatt 228 millió forintot fordított alternatív energiarendszerek kiépítésére. A beruházásokkal éves szinten 36 ezer köbméter földgázt sikerült kiváltani – tájékoztatta a Békés megyei település polgármestere az MTI-t.

    Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy négy projektjük összesen 188 millió forint EU-s támogatást nyert el. A városfejlesztési program egyik kiemelt célja csökkenteni az önkormányzat és intézményei függőségét a nagy gáz- és villamos energia szolgáltatóktól, növelni az olcsóbb, környezetbarát energiák arányát az üzemeltetésben – magyarázta.
    A polgármester kifejtette: a városnak a 85 százalékos EU-támogatás mellett 2014 óta három közintézményben sikerült száz százalékban kiváltania a gázfogyasztást. Az Erkel Ferenc Emlékházban és a felújított Almásy Kastélyban talajszondás fűtési rendszer, a Kohán Képtárban hőlégszivattyús talajszonda működik. A város tulajdonában lévő Gyulai Várfürdőben, az új Aquapalotában ötven százalékos EU-támogatással a fűtést száz százalékban a kiengedett termálvíz hulladékhőjéből biztosítják. E beruházás teljes költsége 108,8 millió forint volt.
    A közeljövőben az Erkel Ferenc Gimnáziumban energetikai beruházással az épület tetőszerkezetére napelemes házi erőművet telepítenek, az előzetes számítások szerint az erőmű teljesítménye 91 százalékban fedezi majd a gimnázium villamos energia igényét. A beruházás 22 millió forintba kerül, amelynek 85 százaléka EU-támogatás – mutatott rá a polgármester. Megjegyezte: az Erkel gimnáziuméhoz hasonló napelemes villamos energia termelő rendszer építését tervezik a kollégiumi épületrészben és a Törökzug városrészben működő általános iskolában.

Forrás: MTI

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .