fbpx

Közös ügyünk a szemétügyünk – Lecserélik Hódmezővásárhelyen a kukákat

Napraforgó műsorunk mai témája a szemétfeldolgozás és -gyűjtés volt. Vendégeinkkel, Lázár Máriával (projektmenedzser) és Dr. Kovács Pállal (Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. ügyvezetője) Virág Alma beszélgetett – számol be a promenad.hu.

2014-ben indult egy projekt, egy hulladékgazdálkodási terv, amelynek célja a környezetterhelés csökkentése és az újrahasznosítás arányának növelése. Hódmezővásárhely világviszonylatban jól áll a szeméttermelés mértékével, és annak elszállítási (alacsony) költségével is. Azonban fontos hiányosságunkra világítottak rá, miszerint a szelektív gyűjtéssel csehül állunk (ez 3%), ráadásul csökkenő tendenciát mutat. Éppen ennek érdekében indult a program is. Vendégeink elmondták a műsorban, hogy ez minként fog realizálódni, beépülni a gyakorlatba.

Az idei év júliusára ígérték az új program elindulását korábban. Ez azonban csúszni fog a jelen állás szerint, legkésőbb a jövő év elejéig tolódhat a kezdés, de akár már szeptembertől életbe is léphet. Kovács Páltól megtudtuk, hogy júniustól folyamatosan indul az edények szétosztása a lakosság közt.

Magáról a projektről az alábbi pontokba szedve ismerkedhettünk meg mai adásunkban:

  • Egyrészt a legfontosabb a szemléletformálással, a szelektivitás elősegítésével
    • a felnőtt lakosságot szelektívgyűjtő-kisokossal, roadshow-val
    • a gyermekeket rendezvényekkel, versenyekkel, szakképzett tanárok tanórán való megemlítésével (a mindennapjaikba való beolvasztással); ezáltal ne feledjük, hogy a szülőkre is közvetve hatással tudnak lenni,

így próbálják a tudatosságra felhívni a figyelmet e fontos témára.

  • Második pillére a projektnek az eszközök beszerzése
    • lakossági: tárolóedényekkel megteremteni annak a lehetőségét, hogy lehessen szelektíven gyűjteni
    • a cég részéről: aprítógép, rostagép, gépjárműpark fejlesztése

Ehhez kapcsolódóan megtudtuk, hogy a kihelyezett edényeken igyekeznek chippel ellátva megoldani a fogyasztás-alapú díjazást. Ez annyit tesz, hogy amennyit üríteni kell az edényeket, annyit kell (majd) fizetni. Ezt pontosan be tudják majd határolni. Tehát minél kevesebb szemét, annál kevesebb költség az emberek nyakán.

  • Harmadrészt van egy gazdasági cél, amely mind a város, mind a lakosság részéről fontos, hogy alacsonyak maradjanak a költségek.

Hallgatói telefonjaink is azt mutatták, hogy érdeklődés övezi műsorunk témáját. László nevű hallgatónk három kérdést is feltett: 1. Mi számít a hulladék-cég számára értéknek? Erre Kovács úr válasza az volt, hogy pl. a porszívócső nem lomtalanítási hulladék, amelyet az önkormányzat ingyen elszállíttat. 2. Meg lehet nézni a hulladékválogatót? Természetesen erre mindenkinek lehetősége van. Ez is a szemléletformálás része, hogy az idei év során 4 alkalommal rendeznek majd ott nyílt napot. 3. Milyen visszatérítést kapnak a lakosok, ha tudatos szelektív gyűjtők, hiszen azzal nekik is költségük van pl. üvegek elszállítása a megfelelő gyűjtőpontra. Ügyvezető úr erre azt válaszolt, hogy díjcsökkentés lesz a közvetett kedvezmény, közvetlenül ezt anyagilag nem tudják díjazni.

Jutka és Istvánné hölgyhallgatóink a tárolóedények beszerzése iránt érdeklődött. Ezeknek a kiosztása júniustól folyamatosan zajlik majd. Ez azonban hosszú ideig is eltarthat, ugyanis a nagy edények kiszállításának logisztikája komplikált – hangzott el Kovács Páltól.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://promenad.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .