fbpx

Veszélyes hulladék: a Greenpeace szerint máshogy mért a Zöldhatóság

A zöld szervezet azt mondja, a felügyelőség a hortobágyi tároló talajában mélyebbről vette a mintákat, ezért nem tapasztalták a szennyezést – dehir.hu.

Mint arról korábban a Dehir.hu is beszámolt, a Greenpeace által felkért kutatócsoporttal szemben a Zöldhatóság szakemberei alacsonyabb értékeket mértek az üledékben a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló területén.

hortobagynagy

A Greenpeace az általuk felkért csoport február végén elvégzett mérései alapján azt közölte, hogy cink, nikkel és króm határérték fölötti szennyezése mutatható ki a hortobágyi tároló területén kívül is. Összesen hét mintát vettek a Hortobágyba folyó csatornából, az eredmények pedig azt mutatták, ott is megjelentek a szennyező anyagok

A Zöldhatóság vizsgálatának hatására a Greenpeace által felkért debreceni Isotoptech Zrt. Vízanalitikai Laboratórium március 6-án újabb fúrásmintát vett a vízelvezető csatornában, ott, ahol a korábbi vizsgálat a legmagasabb – a határértéket több mint ötszörösen meghaladó – cinkkoncentrációt találta. A szervezet közlése szerint ez a mérés is azt mutatja, hogy a szennyező anyagok kijuthatnak a környezetbe a méregtelepről.

A Greenpeace arról tájékoztatott, hogy csak a talaj felső néhány centiméterében mutatható ki határérték-túllépés. A 20 centiméternél mélyebb rétegekben a Hortobágyra jellemző vízzáró agyag található: az onnan vett minták a térségre jellemző értékeket mutatták.

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőséggel való egyeztetés alapján kiderüt, azért mutat szennyezettséget a Greenpeace mérése, mert a szervezet mind a területen belül korábban, mind februárban a kiszáradt esővíz-elvezető árok felső 5 centiméteréből vett mintát, a hatóság ezzel szemben a 20 centiméternél mélyebb rétegeket vizsgálta. Tehát a felügyelőség mérései eleve ki sem mutathatták a Greenpeace által felkért csoport révén mért felszín közeli szennyezést.

A zöld szervezet meggyőződése, a mostani eredmények arra utalnak, hogy szennyezés juthat ki a területről, ezért továbbra is kérik a méregtelep mielőbbi teljes felszámolását, a részletes felmérést a valós szennyezésről, valamint szükség esetén a kármentesítést.

A szervezet közölte, nem a hatóságok helyett akarják elvégezni a méréseket, hanem segíteni kívánják a munkát, közben pedig szeretnék felhívni a figyelmet a környezet veszélyeztetésére. Céljuk, hogy rábírják a hatóságokat az intézkedésre, a szennyezés megszüntetésére.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.dehir.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .