fbpx

Bajban a hulladékgazdálkodó

Csökkentené a hulladékgazdálkodást terhelő általános forgalmi adót a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, mert az utóbbi időben veszélybe került több Pest és Nógrád megyei település szemétszállítása. A bajba került szolgáltató a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft., melynek számláját áprilisban inkasszózta az adóhivatal a kifizetetlen hulladéklerakási járulék miatt.

Nem tudta átutalni a hatóságnak a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. a tonnánként 6000 forintos lerakási járulékot. A társaság a hetedik legnagyobb hulladékgazdálkodó Magyarországon, összesen 106 északkelet-pesti és nyugat-nógrádi település 285 ezer háztartásának szemétszállítását látja el. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal április elején már inkasszózta a cég számláját, de a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft.-nek májusban újabb 60-70 millió forintos járulékot kell kifizetnie, amit már egészen biztosan nem tud teljesíteni.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György- aki egyben az egyik érintett település, Gödöllő polgármestere is- segítséget kért a miniszterelnöktől, Fazekas Sándor földművelésügyi és Pintér Sándor belügyminisztertől. “Ha nem találunk sürgősen megoldást a problémára, akár 40 településen, köztük Gödöllőn, Veresegyházán, Isaszegen, Fóton, Rétságon, Bánkon és Érsekvadkerten is leállhat a hulladék elszállítása, valamint feldolgozása” – közölte Gémesi.

A polgármester a Helyi Híradó megkeresésére azt mondta, hogy a hulladéklerakási járulékon kívül többek között tranzakciós adó, felügyeleti díj és e-útdíj is terheli a szolgáltatót, elsősorban ezeket kellene levenni a társaság válláról. Gémesi György szerint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége legutóbbi ülésén próbált megoldást találni a problémára a rezsicsökkentés feltételeinek ismeretében. Az ülés után úgy döntöttek, hogy javasolják: a távhőszolgáltatáshoz hasonlóan 27 százalékról 5 százalékra kellene csökkenteni a hulladékgazdálkodást terhelő áfát. A változás az összes hulladékgazdálkodással foglalkozó közszolgáltatóra kedvező lenne – jelezte Gémesi György.

Gödöllő polgármestere korábban azt mondta, az érintett önkormányzatok semmiképp nem pótolhatják a társaság veszteségét, mert az uniós szabályozás egyik alapelve, hogy az okozott környezetvédelmi kárt mindig a szennyezőnek – jelen esetben a hulladékfeldolgozónak – kell kifizetnie. Ráadásul a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. a korábban bevezetett díjstop miatt a díjain sem emelhetett, miközben egyre több és új adó sújtja a céget.

Gémesi közölte: a többletadók miatt a cég már a rekultivációra és az amortizációra kötelezően félretett pénzét is felélte. A polgármester ezért gyors megoldást sürget.

Forrás: http://www.hirado.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .