A Prinzhorn már 600 millió eurót ruházott be magyarországi cégeinél
A papíriparban tevékenykedő osztrák Prinzhorn csoport három magyarországi érdekeltségénél az elmúlt 20 évben 600 millió euró beruházást hajtott végre, az évi 129 milliárd forint értékű terméket 1260 munkavállaló termeli meg – mondta Cord Prinzhorn, a csoport vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Kitért arra, hogy jelenleg 45 milliárd forintos beruházás keretében biomassza erőművet építenek a dunaújvárosi Hamburger Hungária Kft.-nél. A fejlesztésre a hullám-alappapírt előállító vállalatnál az energiaköltségek csökkentése miatt van szükség, mivel a magas energiaköltséget az exportpiac nem ismeri el a papírtermékekben – tette hozzá a vezérigazgató.
Az osztrák családi tulajdonú Prinzhorn csoport 1990-ben a papíripari privatizációval érkezett Magyarországra. Elsősorban az újrafeldolgozott papírtermékek előállítására koncentrál, ezért létrehozta a Duparec Kft.-t, amely a papírhulladék begyűjtésével foglalkozik. Tavaly már 200 ezer tonna hulladékpapírt gyűjtöttek be.
A Hamburger Hungária évi 670 ezer tonna hullám-alappapírt állít elő. A Dunapack Magyarország Kft. pedig hullámpapír lemezből gyárt különböző kartondobozokat. Tavaly 40 milliárd forint értékű, 310 millió négyzetméternyi doboz-anyagot gyártottak – ismertette a csoport vezérigazgatója.
A magyar cégek 1500 beszállítóval állnak kapcsolatban, így további több mint 5 ezer embernek adnak közvetve munkát.
Cord Prinzhorn szólt arról, hogy a gyártáshoz 700 ezer tonna hulladékpapír-alapanyagra lenne szükségük, de hazai forrásból – nagyobb részt a saját begyűjtő cégen keresztül – csak 300 ezer tonnához jutnak hozzá. A többit a környező országokból importálják. A vezérigazgatóó szerint megfelelő ösztönzéssel további 150 ezer tonnát lehetne begyűjteni az országban, de ehhez az kellene, hogy ne legyen olcsóbb a papírt hulladéklerakóba szállítani, mint szelektíven begyűjteni.
Forrás: MTI