„Muszáj elmondani, mit tett velünk”

Ma újraindulhat a jogi eljárás a selypi azbesztkárosultak kártalanításáért: Varga József kemoterápiáról tért haza, de már ott akar lenni a tárgyaláson. A helyiek amúgy sem értik, hogyan hagyhatták magukra őket, miközben Várpalotára nem vitték el a veszélyes hulladékot a tiltakozások miatt – írja a nol.hu.

Az azbeszttartalmú hulladékok esetében az első számú kockázatforrás a letermelés és a szállítás, mert ezek alkalmával a rendkívül apró szálak a porral együtt a levegőbe kerülhetnek. Ennek ismeretében az általunk megkérdezett szakértők szerint a Lőrincihez tartozó Selypen található azbeszthulladék Inotára szállításának ötlete magyarázhatatlan volt.

Hiszen a két település között mintegy 150 kilométer a távolság, vagyis ennyit utazott a hulladék, miközben a Selyptől alig 25 kilométerre lévő aszód-galgamácsai lerakó is rendelkezik az azbeszt elhelyezésére szóló jogosultsággal. Legalábbis az interneten hozzáférhető környezethasználati engedély alapján. Ám információnk szerint a kormány számára készített előkészítő anyagban valamiért az szerepelt, hogy a galgamácsai lerakó engedélyét módosítani kellene az azbeszt fogadásához.

Hol cementgyár állott, most kőhalom: Selypen az azbeszt az úr Mirkó István / Népszabadság

Pénzkérdések

Mindenesetre a kormánydöntés pillanatában sem Inotán, sem Galgamácsán nem volt kialakítva olyan tárolókazetta, ahol azbeszt elhelyezhető, ez tehát nem lehetett ok arra, hogy az inotai megoldást válasszák. Tény, hogy az inotai vállalkozás mintegy 85 millió forinttal alacsonyabb árajánlatot tett – azaz 430 millió forintért vállalta a lerakást a Galgamácsán ajánlott 515 millió forint helyett –, ám a környezeti kockázat nagyobb volt. Úgy tudjuk, sokat nyomott a latban a döntésnél, hogy a galgamácsai lerakót az osztrák Saubermacher, az inotait viszont egy magyar hátterű kft. üzemelteti.

De ez sem magyarázza meg, hogy miért nem az olcsóbb helybeni ártalmatlanítást választották. A Népszabadság információi szerint a földművelési tárca a helyben történő ártalmatlanítást javasolta. Azzal, hogy az Inotára szállítást választották, az összköltség 1,3 milliárdra emelkedett, a helyben történő ártalmatlanítás viszont tokkal-vonóval csupán 252 millió forintba került volna. Az csak fokozza a zavart, hogy a Várpalotához tartozó Inotára szállítást végül felfüggesztették, miután Kontrát Károly országgyűlési képviselő interveniált az ügyben.

Aki tud, menekül

A lőrinci polgármestert, Víg Zoltánt nem tájékoztatták sem a közbeszerzésről, sem a hulladékszállítás megkezdéséről, a település vezetése nem vett részt a döntéshozatali folyamatban. Csak most, a napokban jelezte nekik a kormányhivatal vezetője, hogy a folyamat már le is állt, mert a hulladék lerakása ellen tiltakoztak a várpalotaiak. Elmondása szerint a hét közepén járt az egykori gyártelepen; ott annyit lehetett látni, hogy a hulladék egyik fele le van takarva, a másik felét továbbra is szabadon fújja a szél. A férfi, aki 2002-től vezeti a települést, keserűen megjegyzi: tíz év alatt tíz százalékkal csökkent a lakosság létszáma, aki csak tud, menekül. Így fakad ki: – Furcsa, ha Várpalotán felháborodnak az emberek, mindjárt intézkedik valaki, ha a lőrinciek háborognak, akkor nem történik semmi. Hagyják, hogy a település ellehetetlenüljön, hagyják, hogy fekete város legyen. Több itt a gyászoló ember, mint bárhol az országban. Nehéz kimenni az utcára, naponta kell számot adni az embereknek. Aki szembejön, megkérdi: mikor történik már valami, és miért nem télen kezdték el a szállítást, amikor csapadékos volt az idő, kevésbé porzott a törmelék.

Nincs képviselő-testületi ülés, ahol ne kerülne szóba a hulladék, meg a falu tehetetlensége. – Talán már ön a tizedik, akiknek azt mondom: nem szabadott volna hozzányúlni, betonnal kellene körberakni, és ráhúzni egy stadiont – mondja az elöljáró.

Mirkó István / Népszabadság

Csak a fájdalom maradt

Igyártó Gyöngyi, az azbesztkárosultakat képviselő ügyvéd szerint egy év alatt sikerült tisztázni, ki képviselje a kártérítési perekben az államot, így ma megrendezik az első két tárgyalást a bíróságon. Az egyiket György Zsolt ügyében. Ő a tavasszal meghalt, a perét az özvegye viszi tovább. A másik Varga József, pillanatnyilag ő a legsúlyosabb állapotban lévő beteg. Az eljárásban ahhoz a szakaszhoz érkeztek, amikor a szakértőknek kell bizonyítani, mitől és hogyan betegedtek meg az emberek.

A negyvennégy éves Varga József a múlt héten jött haza kemoterápiáról. Most nagyon rosszul van, arra, hogy elmegy-e a tárgyalásra, azt mondta: – Ha még élek, el. Amikor 2013 szeptemberében kiderült a betegségem, az orvos azt mondta, hat hónapom van hátra. Szerencsés vagyok, mert azt már jóval túléltem. Nagy fájdalmaim vannak, az elkocsonyásodott kóros mellhártyaszövet nyomja a tüdőmet, a hátamon is kijött egy pukli. Azelőtt soha nem jártam orvosnál, nem ittam, nem dohányoztam. Hideg zuhanyként ért, amikor kimondták, hogy van egy nyolccentis daganat a testemben, amivel már nem tudnak csinálni semmit. A fejem állandóan fáj, nem tudok gondolkodni. Három hét múlva megyek CT-re, hogy megnézzék, attól fáj-e, hogy a fejemben is lett valami áttét. Az orvostól tudom: a vége az, hogy megfulladok. Lehet, hogy két nap múlva, lehet, hogy néhány hét vagy hónap múlva.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://nol.hu