fbpx

Űrszemét-megfigyelő központot hozott létre Kína

A kínai űrjárműveket és műholdakat veszélyeztető, a világűrben keringő hulladék megfigyelésére hozott létre központot Kína, amelyet egyre jelentősebb űrhatalomként mind inkább fenyeget az űrszemét.

A kínai központi televízió (CCTV) beszámolója szerint a különleges intézményt a Tudományos, Technológiai és Nemzetbiztonsági tárca a Kínai Tudományos Akadémiával együttműködve üzemelteti majd.

Fő feladata az lesz, hogy az ember által űrben hagyott, már nem használatos tárgyakat – működésképtelen műholdakat, eldobott felszerelést, rakétakilövők darabjait -, vagyis az űrszemetet figyelje, kifejezett figyelmet fordítva azokra, amelyek túlzottan is közel kerülhetnek egy-egy még működő objektumhoz, ütközéssel, becsapódással fenyegetve utóbbiakat.

Jelenleg mintegy 300 ezer űrszemétnek számító tárgy kering a világűrben, másodpercenkénti tíz kilométeres átlagos sebességük egy polgári repülőgép sebességének negyvenszerese.

A kelet-ázsiai ország évente átlagosan 30 űrszeméttel kapcsolatos veszélyhelyzetet regisztrál, s 2007 során éppen egy kínai eredetű űrszemét károsított meg egy orosz műholdat.

Növekvő űrbeli jelenléte miatt Kína mind nagyobb veszélynek van kitéve: jelenleg 129 objektumot működtet a kozmoszban, ezek egyike a Tienkung-1 űrállomás, de csak az idei év második felében tíz újabb fellövésre készül, s a következő években is fokozza űrprogramját.

Az új megfigyelőközpont az űrszemét mellett a Földhöz közel keringő tárgyakat is “szemmel” tartja majd, de veszélyhelyzetek esetén bevetendő tervek kidolgozása és végrehajtása, valamint a nemzetközi közösség számára való információszolgáltatás is feladatai között szerepel.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .