fbpx

Modern hulladékátrakó épül Makó határában

Szeptembertől fogadja a makói szelektív hulladékot az az átrakó, melynek építését már elkezdték a város határában. Ez a beruházás része annak a projektnek, melynek keretében a Dél-Alföldön összesen 86 településen vezetik be a modern hulladékgazdálkodást. Csütörtökön sajtóbejárást tartottak a makói építkezésen – írja a promenad.hu.

undefined

Korábban elsősorban depókban helyezték el a magyar települések szemetét, az új rendszer viszont bevezeti a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, ezzel növelve az újrahasznosítás arányát. Röviden összefoglalva ez a lényege a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer létrehozását célzó önkormányzati társulás (Dareh) által elindított projektnek. – A program közel 390 ezer ember életkörülményeit javítja a régióban – nyilatkozta csütörtökön Makón a Dareh képviseletében Sütő Mária Márta. A beruházás eredményeképp 300 százalékkal nő a hasznosítható hulladék mennyisége és 73 százalékkal csökken a lerakással ártalmatlanított hulladéktömeg.

Békéscsabán egy 120 ezer tonna kapacitású hulladékfeldolgozó-üzemet és válogatóművet, valamint egy 30 ezer tonna befogadású komposztálót építenek. Orosházán, Makón, Szentesen és Szeghalmon új átrakó állomásokat hoznak létre. Csütörtökön a makói építkezés jelenlegi helyzetét mutatták meg a sajtó képviselőinek. A tervek szerint a Maros-parti településen el is készülnek a munkálatokkal, a helyiek által idehozott hulladékot pedig tömörítve Békéscsabára viszik a feldolgozóba.

A makói átrakó biztosítja a gyűjtőkörzetből a szemét biztonságos átszállítását a békési megyeszékhelyre. Huszonhét köbméteres, zárt konténerekbe “utazik” a szemét a válogatóműbe. A telepre a lakosok ingyenesen vihetik el a szemetet, vagyis a papírt, a műanyagot, az üveget, de emellett az építési törmeléket, valamint a rossz elektronikai berendezéseket is.

undefined

– Makó ismételten egy sikeres pályázat részese lehet, a nemrégiben elkészült szeméttelep rekultivációhoz hasonlóan – mondta Czirbus Gábor. Az alpolgármester kiemelte: a mostani beruházás elősegíti a környezettudatos szemétgyűjtést, ehhez azonban az szükséges, hogy a makóiak is komolyan vegyék a hulladék szelektív elhelyezését.

undefined

A cikk eredetiben itt olvasható: http://promenad.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .