fbpx

Átadták Makó új szelektív hulladékátrakó telepét

Huszonhét köbméteres zárt konténerekbe utazik a szemét Makóról a békéscsabai válogatóműbe. Ugyanis szerdán átadták a Maros-parti város új hulladékátrakó telepét. Ennek kapcsán lakossági fórumot is tartottak Makón, melyen az új szelektív szemétgyűjtést ismertették meg az érdeklődőkkel – írja a promenad.hu.

Európai színvonalú szemétgyűjtés indul Makón is annak köszönhetően, hogy szerdán felavatták a város határában lévő új hulladékátrakó telepet. Ennek lényege, hogy az eddig megszokott, a település számos pontján elhelyezett színes, műanyag konténerek helyett bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Ez a változtatás pedig jelentősen megnöveli az újrahasznosítást arányát.

Makó egyike annak a 86 térségi településnek, ahol a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer létrehozását célzó önkormányzati társulás (Dareh) által elindított projekt megvalósult. – A fejlesztésnek köszönhetően eltűntek a városok, községek határából a régi szeméthegyek, s helyettük mondern átrakók épültek – mondta makói avatóbeszédében Dávid Zoltán, a Dareh elnöke, Orosháza polgármesterre. A beruházássorozat keretében Békéscsabán egy 120 ezer tonna kapacitású hulladékfeldolgozó-üzemet és válogatóművet, valamint egy 30 ezer tonna befogadású komposztálót alakítottak ki. Ide kerül többek között – huszonhét köbméteres konténerekbe – Makó szelektív szemete is.

– Elsőként, tavaly állami és uniós támogatásból sikerült megszüntetnünk a régi szeméttelepet – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet. A polgármester kiemelte: egy város megítélését, megjelenést nagyban meghatározza, milyen módon szabadul meg a hulladékától, ennek a modern átrakónak köszönhetően tisztább, élhetőbb lesz a Maros-parti település.

A Korona éttermében lakossági fórumot tartottak az átrakó átadása után, melyen az érdeklődők megtudhatták, hogyan is fog zajlani a városban 2016. január elsejétől a szelektív hulladékgyűjtés. – A háztartások szerves hulladékát továbbra is a jelenlegi kukákba kell dobni, de mindenki kap egy sárga színű edényt is, melybe a papír, a fém és a műanyag kerül – foglalta össze röviden a változás lényegét Czirbus Gábor alpolgármester. A kertvárosban élők pedig a Dareh-től igényelhetnek egy 240 literes komposztálót.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://promenad.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .