Lezárult a borbányai szeméttelep rekultivációja
Lezárult a borbányai (volt) szeméttelep rekultivációja. A kármentesítést a nyíregyházi önkormányzat közel 1,6 milliárd forintból valósította meg – írja a megyehirek.hu.
Ez itt Nyíregyháza új tüdeje – így fogalmazott Petró Árpád, a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója a borbányai (volt) hulladéklerakó rekultivációjának hivatalos záró rendezvényén.
A szeméttelep területén korábban egy tiszta vizű tó állt, azonban ennek medrét a nyíregyháziak már a ’60-as évek óta – később pedig már a gazdálkodó szervezetek is – szemétlerakónak használták. Emiatt a talaj olyannyira szennyezetté vált, hogy a telepet részben rekultiválni és kármentesíteni is kellett.
Az önkormányzat ezt fitoremediációs technológiával valósította meg: a kifejezés előtagja a görög fytó, növény szóból ered, a remedáció kifejezés pedig a szennyezett terület megjavítását, helyrehozatalát jelenti.
A hulladék kezelése, áthalmozása, valamint a felszín alatti szennyezett víz tisztításán túl a területen több százezer nyárfát, szilfát, energiafüzet, lágyszárú növényeket és bársony mályvát telepítettek. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere azt mondta, 16 és fél hektár terület kármentesítése valósulhatott meg így Nyíregyháza-Borbányán, ami a későbbiekben hasznosítható.
– cikk és fotó: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sajtószolgálat –
Forrás: http://megyehirek.hu