fbpx

75 százalékunk szelektív

A város háromnegyede használja a barna és a kék kukákat, ezzel Jánossomorja a térség egyik leginkább környezettudatos településének számít. A zöldhulladék-gyűjtést a rendszer által kínáltnál is gyakoribbá tette a város. A szelektív gyűjtés miatt a helyi depóniára is kevesebb hulladék kerül. A hulladékgazdálkodásról számolt be a testületnek szerdán a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Rekultív Kft. közös képviselője, Hancz Attila – írja a jtv.hu

A testület jó híreket hallhatott. Az idei évben már gőzerővel dolgoznak a jánossomorjai hulladékkezelő központban. A térség 71 települése válogathatja már a háznál külön a szemét javát. A szelektíven gyűjtött szemetet újrahasznosításra készítik elő itt, több lépcsőben. A sor akár évi 7500 tonnával is megbirkózik. A kommunális hulladékból pedig egy válogatómű segítségével rostálják ki a még használható elemeket, akár év 30 ezer tonnát. Bár a tervekhez képest sok volt a késés központ indulása terén, a hulladékgyűjtés decembertől teljes felszereltséggel üzemelhet (Erről lásd korábbi cikkünket!). Az eredmények azonban már látszanak, jóval kevesebb hulladék kerül fel a depóniára, mint korábban. Már a tavaly adatok is azt mutatták az évi nagyjából 168 ezer tonna alig több, mint 1/3-a került fel a dombra, ám a szelektív gyűjtés hatékonyságával ez a szám tovább csökken. A 2002-óta működő hulladékdepónia összesen 8 millió tömör köbméterre szemét elhelyezésére kapott engedélyt, a depónia működésé pedig 25 évre. A köbméterkerethez viszonyítva a tároló jóval lassabban telik – a következő öt évben még biztosan használható lesz. Új depóniatestet nem szeretnének nyitni, a domb emelése látszik olcsó és jó megoldásnak.

Bár a terület az engedélyezettnél előbb telik meg, addigra már fordulat állhat be a hazai kommunális hulladékkezelésben: a kormány 5-6 hulladékégetőt tervez építeni addigra, a depóniák kora lejár. A hulladékgazdálkodás jövője lehet az állam által célul kitűzött hulladékégetés. Ezzel energiát termelhetünk, elpusztítjuk a szeméttel járó kórokozókat, ugyanakkor az égéssel kisebb mértékben, de szennyezzük a környezetet, és a lebontott anyagok kikerülnek a természetes körforgásból.

Szelektív memória

Az elmúlt két évhez képest 40 százalékkal nőtt a szelektív gyűjtés a társulás egészét tekintve. (Jó példa erre a közeli Bősárkány, ahol korábban 8 helyet tették ki a szelektív kukazsákokat, a kék kukákat azonban már legalább 600 háztartásban használják.)

A szelektív gyűjtés egyik példás magatartású tanulója Jánossomorja, amely mindig is élen járt a környezettudatos szemétgyűjtésben, mondják a szakértők. A 75 százaléka használja a barna és a kék kukákat. Térségi összehasonlításban is hatékony a barna kukás gyűjtés Jánossomorján. Már több mint 800 portán használják a barna kukát, közel 600-ban pedig a komposztáló edényeket.

Ebben jelentős része van az önkormányzatnak is, hangsúlyozta Hancz Attila, kiemelve, hogy saját felvilágosító kampányt folytatott a város és házhoz szállította a gyűjtőedényeket is. De továbbra is igényelhetők barna és kék kukák illetve komposztáló edények a városházán. Más településeken ez korántsem ment, megy ilyen jól, számos helyen kevés kukát tudtak csak kiosztani.

A rendszer, főként az állami forráshiány miatt koránt sem tökéletes, több gond is akadt, amit a lakók is megéreztek. Egyik ilyen volt, hogy a város számára biztosított zöldhulladék-gyűjtés ritkának bizonyult. Ezért a város a társuláshoz folyamodott, és elérte, hogy szezonban kéthetente vigyék el a zöld hulladékot. – „A 60 literes gyűjtőedény túl kicsi ahhoz, hogy csak havonta egyszer legyen gyűjtés, még úgy is, hogy a kuka mellé zsákban is kihelyezhető zöld hulladék. A project honlapján olvasható „Szelektív kampány – információs kiadványban” az áll, hogy „… A zöld hulladék gyűjtése jellemzően április közepétől október közepéig tart, ebben az időszakban heti egyszeri begyűjtés szükséges…” – állt a polgármester benyújtott indoklásában. Ezzel sikerült elérni Jánossomorjának, hogy december 11-ig, illetve márciustól újra kéthetente szállítsák el a zöld hulladékot.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.jtv.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .