fbpx

Megkezdődhet a szelektív hulladék gyűjtése

Évi 30 ezer tonna szilárd háztartási hulladék feldolgozására alkalmas szortírozó-válogató gépsor próbaüzemére került sor a Makkosjánosi északi határában létesítendő modern hulladék-feldolgozóban – írja a karpatinfo.net.

Megkezdődhet a szelektív hulladék gyűjtése

A 80 m hosszú és 24 m széles hatalmas hangár és a benne elhelyezett gépsor megvásárlása és építése európai uniós pályázati pénzekből, több mint 12 millió hrivnyának megfelelő összegből valósult meg. Az Ukrajnában gyártott nagy kapacitású modern gépek alkalmasak a műanyagfélék, a papír, a karton, a fémdobozok és az üvegpalackok szétválogatására, illetve tömörítésére, bálázására. Mindez a próbaüzemre meghívott vendégek – köztük a megye és a Beregszászi járás vezetői – jelenlétében az első tételek esetében meg is történt. A résztvevők hangsúlyozták: ahhoz, hogy a hulladék-feldolgozóban a tényleges munka beinduljon, további komoly beruházásokra lesz szükség. Az eddig befektetett összeg többszöröséből az elkövetkező időszakban az újrahasznosításra alkalmatlan szemét elhelyezésére négy hatalmas tároló megépítését tervezik.

Megkezdődhet a szelektív hulladék gyűjtése

Az eddig elvégzett munkáról Mikola Jakimec, a beregvidéki településeken keletkezett szilárd háztartási hulladék összegyűjtését és elszállítását felvállaló Bereg Vertikál vállalat vezetője számolt be, aki büszke arra, hogy Ukrajnában az eddig legmodernebb ilyen létesítmények egyike éppen itt épült meg. A hegyvidéken november közepén végigsöprő árhullám műanyag palackok millióit sodorta le, s vitte a víz a velünk szomszédos országokba, jegyezte meg felszólalásában Henagyij Moszkal kormányzó. Nem kétséges, hogy a háztartási és ipari hulladék összegyűjtése és megfelelő szintű feldolgozása számunkra az egyik legnagyobb gond, s egyben sürgős megoldásra váró feladat. Ennek érdekében példás összefogásra van szükség. Mihajlo Rivisz, a megyei tanács nemrég megválasztott elnöke elmondta, hogy az ittenihez hasonló további három beruházás tervei már elkészültek, s megpróbálják a megépítésükhöz szükséges pénzt mihamarabb előteremteni. Bíznak abban, hogy a határ menti térségek fejlesztésére kiírt uniós pályázatok révén mindez rövid időn belül megvalósul. Ám addig is rengeteg még a tennivaló: elsősorban a lakosság környezettudatos hozzáállásán lehet és kell is sokat javítani.

Megkezdődhet a szelektív hulladék gyűjtése

Önbizalmunkat növelheti az a tény, hogy sikeresen szerepeltünk a szemétgondjainkra remélhetően hosszú távú megoldást nyújtó eu-s projektekben, emelte ki Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetője. Beregszász valamennyi lakója támogatja azt a kezdeményezést, amely az itteni modern hulladék-feldolgozó üzem mihamarabbi felépítését célozza, mondta Babják Zoltán, a város polgármestere, aki a szelektív hulladékgyűjtés beregvidéki meghonosítását az egyik legégetőbb feladatnak tartja.

Valamennyien azon leszünk, hogy a korszerű üzem mihamarabb kezdje meg a működését, példát mutatva mindenkinek, hogy miként valósíthatók meg a környezetünk tisztaságát óvó, egészségünket védő beruházások, hangsúlyozta Barta István, Makkosjánosi újonnan megválasztott polgármestere.

A délután folyamán a Helikon hotelben nemzetközi konferenciára került sor. A minden követelményeknek megfelelő válogató-szortírozó berendezés átadásával jelentős lépést tettünk előre a korszerű hulladékgazdálkodás terén, hangsúlyozta a résztvevőket köszöntve Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke. Ukrajnában, és így Kárpátalján is hiába csökken jelentős mértékben az emberek jövedelme, a háztartásokban keletkezett hulladék mennyiségén ez nem érződik, figyelmeztetett beszámolójában Jevhen Luksa, az objektum projektmenedzsere. A szakemberek azzal számolnak, hogy az egy főre jutó évi 265 kg szemétmennyiség a jövőben 340 kilogrammra emelkedik. A makkosjánosi hulladék-feldolgozó kapacitásának tervezésekor mindezt bekalkuláltuk. A továbbiakban nagyon fontos, hogy minél hamarabb pénzt szerezzenek a megkezdett munka folytatásához, az újrahasznosításra alkalmatlan hulladék elhelyezésére kialakítandó tárolók megépítéséhez. Ezekbe az alulról szigetelt tárolókba is különböző fajtájú szerves hulladék kerül majd. Egy részükből komposzt készül, amely jelentős mértékben pótolhatja a környéken gazdálkodók szervesanyag-szükségletét. Másik részükből is pénz nyerhető, hisz ott termelődik majd a biogáz.

Szerencsére azt a technológiát, amelyet a Makkosjánosi közelében létesített hulladék-feldolgozó üzemben alkalmaznak majd, nem az építkezés beruházóinak kell kitalálni és tökéletesíteni, hisz máshol már jól bevált módszerről van szó. Ezzel a technológiával dolgozzák fel a háztartási hulladékot például Miskolcon. A konferencián a települési szilárd hulladéklerakóban keletkező bomlási hő kinyerésének és hasznosításának módjairól tájékoztatott Magyar Tamás, a Miskolci Egyetem tanára. Okszana Sztankevics, a Bioszféra Egyesület munkatársa kollégáival a hulladékkezelőnek a környezetre gyakorolt hatását vizsgálta. A szakember annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az itt alkalmazott technológia teljesen biztonságos és környezetbarát.

Kovács Elemér

Fotók: karpatinfo.net

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.karpatinfo.net

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .