A partoknál hatékonyabb lenne az óceáni műanyag eltávolítása

Egy új tanulmány szerint az óceánba jutó műanyagok összegyűjtésének és az ökoszisztémák védelmének leghatékonyabb módszere, ha a műanyaggyűjtőket a partok mentén helyezik ki – írja a hirado.hu.

A víztömegekben lebegő műanyag széles körben elterjedt és egyre súlyosbodó probléma. A műanyag hulladék felöleli a zacskókat, az üvegkupakokat és szintetikus ruhákból származó műanyagrostokat, amelyek a folyókból, szennycsatornákból és hulladékgyűjtőkből mosódnak be az óceánokba. A nagyobb darabok kisebb töredékekre bomlanak, amelyek több száz vagy ezer éven át is fennmaradhatnak, az állatok pedig mindenféle méretű töredéket lenyelnek, amelyek ezáltal bekerülnek a táplálékláncba, zavart okozva az ökoszisztémákban.

A Csendes-óceán északi részén szokatlanul nagy mennyiségben van jelen a mikroszkopikus műanyag, avagy mikroműanyag, ez az úgynevezett nagy csendes-óceáni szemétfolt. A régiót óceáni áramlatok fogják közre, ezáltal a műanyag az Egyesült Királyságnál több mint kétszer nagyobb területen koncentrálódik.

A folt a nemzetközi figyelem középpontjába került, majd megalakult a The Ocean Cleanup projekt, amelynek célja műanyagkollektorokat kihelyezni a régió megtisztításához. Erik van Sebille az Imperial College London szakembere és Peter Sherman fizikushallgató új elemzése viszont azt sugallja, hogy nem a foltot célzó módszerek a leghatékonyabb óceántisztító eljárások.

Az óceáni műanyagok mozgásáról készült modellt használtak fel, hogy meghatározzák, melyek azok a legvalószínűbb helyszínek, ahova műanyaggyűjtőket kihelyezve a legtöbb mikroműanyagot lehetne begyűjteni, ezáltal megvédeni az élőlényeket és ökoszisztémákat a legsúlyosabb problémától. A vizsgálatról az Environmental Research Letters folyóirat számolt be.

Kiderült, hogy sokkal jobb hatás érhető el, ha a gyűjtőket a partok közelébe, mintsem a folt területére helyezik el, ahogy a projekt szakemberei javasolták. (A tervek szerint lebegő gátak és platformok rendszerével koncentrálnák egy helyre a műanyagot, majd eltávolítanák.) Ha egy 2015-től kezdődő tízéves projekt égisze alatt ilyen gyűjtőket helyeznének el a partok közelében, különösen Kínában és az indonéz szigeteknél, a mikroműanyagok 31 százalékát távolíthatnák el. Ha minden gyűjtőt a folt területére helyeznek, csak 17 százaléktól szabadulhatnak meg.

A nagy csendes-óceáni szemétfolt hatalmas mennyiségben vonultat fel mikroműanyagot, de Sherman szerint a műanyag hulladék legnagyobb része a partokról származik. Ezért logikusabbnak tartja, ha a hulladékot ott fogják el, ahol belép az óceánba, ezáltal még azt megelőzően eltávolítható, hogy kárt okozna az ökoszisztémákban.

A kutatók modellje azokat a területeket is figyelembe vette, ahol a mikroműanyagok és fitoplanktonok – számos óceáni ökoszisztéma alapját képező mikroszkopikus, lebegő növények – útjai kereszteződnek. A mikroműanyag eme területeken lép be a táplálékláncba, ahogy a mikroszkopikus állatok véletlenül elfogyasztják.

A fitoplanktonban gazdag területeken lefuttatva a modellt hasonló eredményt kaptak: 46 százalékkal csökkent a találkozás esélye, ha a kollektorokat bizonyos partok közelében helyezték el, míg csak 14 százalékkal, ha a foltba helyezték őket.

Sherman szerint ennek oka, hogy a szemétfoltban rengeteg a műanyag, de a partokkal ellentétben élővilág szempontjából viszonylag holt zóna. Van Sebille és csapata korábbi kutatása arra hívta fel a figyelmet, hogy a tengeri madarak több mint 90 százaléka nyelt már le műanyagot, és eme madarak nagy része a part közelében él, ahol bőséges a táplálék.

A kutatók még finomítani szeretnék elemzésüket, de kifejtették, eredményeik egyértelműek, és abban reménykednek, hogy a műanyaggyűjtő-projektek a későbbiekben inkább a partvonalakra fókuszálnak majd.

Forrás: http://www.hirado.hu