MSZP: a kormány oldja meg a hulladékgazdálkodás problémáit!
Az MSZP a hulladékgazdálkodás problémáinak megoldását sürgeti a kormánynál.
Heringes Anita, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a helyi szemétszállítók úgy végeznék a munkájukat, mint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., akkor az egész ország “szemétben állna”.
Értékelése szerint a számlázás, szállítás, díjbeszedés és kintlévőség-kezelés feladatait eddig is megoldották a többségében önkormányzati tulajdonú nonprofit cégek, a “vízfej” – ahol 58 ember dolgozik 23 millió forint bérköltséggel – pedig csak pénzt visz el.
A szocialista politikus szerint az ország keleti részében 50 százalékos, nyugaton 80-90 százalékos a fizetési hajlandóság, azonban ha szeptemberben hathavi számlát kap kézhez a lakosság, akkor még többen nem tudnak majd fizetni.
A helyzetet a kormány felelősségének nevezte és szóvá tette, hogy a zrt. áprilisban kiírt közbeszerzési eljárásának még nincs eredménye. Ha a lakosság augusztusban mégis számlát kap, akkor az azt jelzi, hogy előre tudták, ki nyeri a pályázatot – tette hozzá.
Heringes Anita egyúttal bírálta, hogy ha nem folynak be a szolgáltatási díjak, akkor a szállító cégek sem tudják fizetni a munkát elvégző alkalmazottjaikat.
Forrás: MTI/youtube.com
Kedves MSZP!
A kormány már megoldotta Fidesz módra. Nem vettétek észre?