Hitelt vehet fel az új hulladékgazdálkodási cég
Mindössze három előterjesztést tárgyalt nyílt ülésen a szegedi közgyűlés Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága. Ezek közül a legfontosabb az volt, mely szerint zöld jelzést kapott a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a hitelfelvétele – írja a szeged.hu.
A júniusi közgyűlés döntött arról, hogy a 200 millió forintos hitelfelvételéhez kezességet vállal, mint ahogy arról is határoztak, hogy a jelenlegi szolgáltatóból kiválik a lakossági szemétszállátás. Ez az új, 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. lesz.
A módosításra azért volt szükség, mert az állam április 1-től átvette a helyi szolgáltatóktól a vagyonkezelést, illetve a díjbeszedést, ezért a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek arra az átmeneti időre, amíg a számlázással kapcsolatos ügyeket átadja az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek nincs is jelentős bevétele. Az új cég hitel felvételét kérte az önkormányzattól, amit a közgyűlés engedélyezett.
A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t július 31-én vették cégnyilvántartásba, így a hitelfelvétel az önkormányzati kezességvállalással megtörténhet. Így az év végéig terjedő futamidőre 200 millió forint hitel felvételére kerülhet sor, mely várhatóan megoldja az átmeneti időszak likviditási gondjait. Miután a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság megszavazta az előterjesztést, az ügylet elől elhárult minden akadály.
Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta december 31-ig bérszámlázás keretében küldi ki a lakosságnak a számlákat a cég, az összegeket nem a Környezetgazdálkodási Kft.-nek, hanem az NHKV Zrt. számlájára fizetik majd be. Az igazgató hozzátette, igyekeznek egy olyan garanciavállalást beletenni a bérszámlázási szerződésben, hogy azt a pénzt, amit Szegedről szednek be, kapja is vissza a környezetgazdálkodási társaság.
Azt, hogy az egyes hulladékszállító cégek mennyi pénzt kapnak majd vissza a szolgáltatásokért cserébe, a decemberben módosított hulladékgazdálkodási törvény értelmében egy meghatározott képletrendszer alapján számítják ki. Ez az összeg remélhetőleg elegendő lesz a cég stabilitásának megtartásához.
A cikk megjelenése a szeged.hu weboldal hozzájárulásával történt.