Siófok az NHSZ nélkül szeretné
Siófok polgármesterének Facebook-on tett nyilatkozata alapján nem akarják az NHSZ Zöldfok profitját tovább növelni, a Siókom megerősítésében gondolkoznak, nem fogadták el az NHSZ vételi ajánlatát sem:
“Töretlenül haladunk tovább azon az úton, hogy -egyébként az állami szándékkal is összecsengően- nonprofit módon működtessünk a jövőben olyan rendszert, amelyben a települések érdekei, legfőképpen anyagi érdekei érvényesülnek és ne kelljen közbenső cég, vagy cégek nyereségét adóforintokból megfinanszíroznunk. Ennek a folyamatnak Siófok lehet a zászlós hajója, de a környező településekkel, sőt egyre nagyobb területről csatlakozókkal együtt tervezzük a megvalósítást.”
A múlt hét folyamán a siófoki polgármester konzultációra hívta össze a hulladékgazdálkodási társulásban lévő települések vezetőit. Bemutatta a SIÓKOM szeptember 1-től hivatalba lépő új igazgatóját, aki a cég szervezésének jelen állásáról, valamint a jövőre vonatkozó elképzeléseiről beszélt a jelenlévőknek.