Büntetést hozott a nem EU-konform jogi szabályozás
Görögország az Európai Bíróság előtt elmarasztalásra került az unió hulladékgazdálkodási irányelveinek figyelmen kívül hagyása miatt.
A problémát a hulladék keretirányelvben, a veszélyes hulladék keretirányelvben, valamint a hulladéklerakó keretirányelvben lévő előírások átvételének, alkalmazásának a hiánya okozta, melyek biztosítására a Bizottság pert indított a görög állam ellen és 2009-ben ítélethirdetésre is sor került.
Mivel a görög állam 2013-ig tartó átmeneti időszakban sem rendezte a jogi anomáliát, ezért 2014. évben újabb bírósági eljárás indult azzal a céllal, hogy a görögök komoly szankciókat kapjanak a nemmegfelelőség miatt.
A peres eljárás a napokban zárult le, mely során megállapításra került, hogy Görögország nem teljesítette az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit. Ezért egyrészt egy egyösszegű 10 millió eurós átalánydíjat, illetve az előírások maradéktalan teljesítéséig napi 30 000 euró összegű kényszerítő bírságot kell fizetnie.