fbpx

Rendőrségi feljelentés SRF ügyben

Az Oroszlányban bekövetkezett SRF tűz eloltását követően bejárást tartottak az érintettek részvételével, ahol a hatóságok mellett megjelent  a tüzelőanyag tárolását végző vállalkozás (Green Energy 2013 Kft.), valamint a terület tulajdonosának (Vértesi Erőmű Zrt.) képviselője is.

A város honlapjának beszámolója szerint szemlét követően a jelenlévők megfogalmazták, a végleges megállapításokat a vizsgálatok (laborvizsgálatok, tűzvizsgálat) befejezését követően fogják írásban megtenni és azok eredményétől függően a jegyző saját hatáskörben intézkedik iparügyi hatósági jogkörében.

Az, hogy az SRF tüzelőanyag további jogi státusza megmarad-e, illetve, hogy átminősítik-e, az a környezetvédelmi hatóság vizsgálatának eredményétől függ.

Ami az SRF jövőbeni sorsát illeti, az üzemeltető (Green Energy Hungary 2013 Kft.) jegyzőkönyvben rögzített nyilatkozata szerint mihamarabb vissza szeretné szállítani az anyagot a tárolócsarnokba (ahol a hivatalosan eddig meg nem erősített öngyulladás bekövetkezett) a további károsodás, elázás megelőzése érdekében.

Az esetet követően rendkívüli testületi ülésre került sor a múlt hét folyamán, ahol meghallgatták a Vértesi Erőmű Zrt. ügyvezetőjét, aki arról adott tájékoztatást, hogy az SRF-t tulajdonoló cégnek február óta nincs bérleti szerződése a telephelyre.

A testület utasította a városvezetőt, hogy tegyen feljelentést az oroszlányi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .