fbpx

Párizsban bevezetik a gépjárművek környezetvédelmi besorolását jelző plaketteket

Minden Párizsban közlekedő gépjárművön, a külföldi rendszámúakon is kötelező hétfőtől a környezetvédelmi megfelelősséget jelölő plakett feltüntetése. A matrica bevezetése része annak az intézkedéssorozatnak, amelyet a francia főváros önkormányzata indított a szmog csökkentésére.

Párizs az első település Franciaországban, amely életbe lépteti ezt a megoldást a levegő minőségének javítása érdekében, mégpedig a gépjárművek által kibocsátott szálló por csökkentésére – jelezte közleményében Anne Hidalgo főpolgármester, aki egyik legfontosabb feladatának tekinti a légszennyezettség csökkentése elleni harcot a gépkocsiforgalom visszaszorításával.
Ahogy korábban Magyarországon is, a hatóságoktól igényelhető plakettek olyan matricák, amelyeknek a színét a járművek szennyező anyag-kibocsátásának szintje alapján határozzák meg. A matricák színe alapján a legszennyezőbb járműveket ezentúl ki is tilthatják a közlekedésből. Azaz a páros-páratlan rendszámok szerinti közlekedési korlátozást a matricák színe szerinti korlátozás váltja fel füstköd esetén.
“A kevésbé szennyező járművek akkor is közlekedhetnek majd, amikor a legszennyezőbbeknek a garázsokban kell maradniuk” – mondta Christophe Najdovski környezetvédelmi alpolgármester. “Azt csináljuk, amit Berlinben már 2008-ban bevezettek. Több mint kétszáz európai város életbe léptette ezt a kategorizálást, és hatékonynak bizonyult” – tette hozzá.
A párizsi városvezetés nem titkolt célja, hogy felére csökkentse Párizsban a gépkocsik számát és 2020-ra teljesen kiűzze a dízel gépkocsikat.
A magán gépkocsik számára hat színt vezettek be, a legkevésbé szennyező járművek zöld, míg a leginkább szennyezők szürke matricát kapnak. Egyébként Párizsban tavaly július óta a húsz évnél régebbi gépkocsik hétközben egyáltalán nem közlekedhetnek.
A kötelező plakett egységesen 4,18 euróba kerül minden autósnak. A környezetvédelmi minisztérium szerint eddig 2,5 millióan igényelték a matricát, de a hatóságok két hónap türelmi időt adnak mindenkinek a beszerzésre. Azt követően a matrica nélkül közlekedő járművekre 68 és 135 euró közötti helyszíni bírságot szabhatnak ki a rendőrök.
Párizsban naponta 600 ezer jármű közlekedik, ebből mintegy 100 ezer teherautó és ugyanennyi motor.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .