A királyi palota is a hulladékégetőre csatlakozna
I A hulladékot felhasználó brüsszeli lakossági távfűtés hálózatára állhat át a belga királyi palota a belga belügyminiszter tervei szerint – közölte a La Libre Belgique belga napilap szerdán.
A tájékoztatás szerint Jan Jambon belga belügyminiszter pénteken nyújtja be a miniszterek tanácsának azt a javaslatot, amely szerint a Brüsszel északnyugati, Laeken nevű kerületében található királyi palota fűtését átállítják az energiát javarészt háztartási hulladék elégetéséből nyerő kommunális rendszerre.
Az indoklás szerint a palota mintegy 1 millió liter gázolajat használ el fűtéséhez évente. Az új rendszer mintegy 900 ezer liter gázolaj megtakarításával járna.
A kiadások csökkentése mellett az új hálózatra való átállás és a palota ehhez szükséges fűtésrendszerének felújítása jelentősen csökkenti majd a levegőbe kerülő szén-dioxid mennyiségét. Becslések szerint mintegy 2700 tonnával lesz kevesebb az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.
A napilap úgy tudja, a távhőszolgáltató vállalat kezdetben egy egyszeri, 25 éves időtartamra szóló ellátási megállapodást kötne a királyi palotával.
Forrás: MTI