Pereskedések miatt kihasználatlan a hulladéklerakó
A folyamatos pereskedések miatt nem sikerült beindítani az egész Kovászna megyét kiszolgáló lécfalvi hulladéklerakót. Közel egy éve indították meg a közbeszerzési eljárást a korszerű hulladéklerakó működtetőjének kiválasztására. Hat cég jelentkezett, kétszer hirdettek eredményt, de a vesztesek fellebbezései miatt a létesítmény még mindig kihasználatlanul áll, és a háromszéki önkormányzat havonta 15 ezer lejt fizet a hulladéklerakó őrzésére és kivilágítására – írja a maszol.ro.
Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi ülésén eldöntötte, hogy ügyvédet szerződtet a lécfalvi hulladéklerakó működtetésével kapcsolatos fellebbezések és pereskedések képviseletére.
Tamás Sándor tanácselnök rámutatott, hogy az önkormányzatnak nincs kapacitása az ügy jogi képviseletének ellátására, hiszen az elmúlt években két jogtanácsosi hely szünt meg, majd később két jogtanácsos távozott, és helyüket nem sikerült betölteni. Másrészt a hulladéklerakó ügyében indított perek bonyolultak.
Bár az ügyvéd szerződtetéséről szóló határozatot többségi szavazással elfogadták, a három EMNP-s tanácstag ellene szavazott. Őket arra szólította fel Tamás Sándor, hogy indokolják meg döntésüket. Válaszul azt közölték, hogy „így döntött a néppárti frakció”, majd amikor a tanácselnök részletes magyarázatot kért, Balázs Attila az EMNP megyei elnöke azt mondta: az ügyben valami nincs rendben, de nem tudta megmondani, hogy mi nincs rendben. A tanácselnök arra kérte az EMNP frakciót, hogy ne tegyenek megalapozatlan kijelentéseket. Tamás Sándor szerint a romániai közbeszerzési törvények hiányossága miatt „ott állnak, ahol a part szakad”, és az nem vigasztal senkit, hogy az országban még harminc ilyen eset van.
Mint arról beszámoltunk a Kovászna megyei önkormányzat nyolc évvel ezelőtt, az országban az elsők között adta le a „tiszta környezet, gazdag vidék” nevű projektet, majd hosszas és akadályoktól sem mentes kivitelezési folyamat révén 82,2 millió lejből bezárták négy város: Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló régi szeméttelepeit, megépítették a Lécfalva és Maksa közti 16 hektáros területen a korszerű hulladékkezelő központot, és a kézdivásárhelyi átrakóállomást és korszerű felszereléseket, járműveket vásároltak.
A háromszéki önkormányzat szerette volna a teljességében önkormányzati tulajdonban lévő Tega köztisztasági vállalatra bízni a központ működtetését, ez lett volna az életszerű, de ezt nem hagyta jóvá sem a szakminisztérium, sem Brüsszel. Versenytárgyalást hirdettek a működtető kiválasztására, de a vesztes cégek megfellebbezték ennek eredményét, emiatt nem indulhat még be a hulladéklerakó.
Háromszéken évente több mint 50 ezer tonna szemetet termelünk, ennek a korszerű feldolgozására hozták létre az integrált hulladékkezelő rendszert, de mivel ez jelenleg nem működik, a Kovászna megyeiek hulladékát a szomszédos Brassó megyébe egy magánlerakóba szállítják.
A cikk szerzője: Kovács Zsolt
A cikk megjelenése a maszol.ro weboldal hozzájárulásával történt.