A tiltakozás ellenére folyik az azbesztmentesítés
A tegnapi napon tiltakozók egy szűk csoportja megpróbálta megakadályozni a Petőfi Csarnok bontásával megbízott cég markológépének bejutását a munkaterületre – áll a Városliget Zrt. közleményében.
A kiérkező rendőrök felszámolták a jogsértő állapotot, biztosították a helyszínt és a gép bejutását, így a munkálatok rövid időn belül folytatódhattak. Miközben jogszerűtlenül akadályozta a gép mozgását, az egyik tiltakozó – elmondása szerint – sérülést szenvedett, ám a rend biztosok helyszíni tájékoztatása szerint sérülése orvosi ellátást nem igényelt.
A Városliget Zrt. szeretné egyértelművé tenni, hogy valamennyi szerződéses partnere a jogszabályi előírásoknak megfelelően végzik a bontási munkálatokat, a törvényekben meghatározott engedélyek birtokában. A bontási munkálatokat engedélyezni, azok szakszerűségét, szabályszerűségét ellenőrizni kizárólag az illetékes hatóságok hivatottak és jogosultak, akik mindezidáig nem emeltek kifogást. Néhány, a saját testi épségét is kockára tevő, önjelölt hatóságként viselkedő tiltakozó magánakciójának lehettünk ma is tanúi.
A Petőfi Csarnok bontása 2016. decembere óta az előzetes ütemterveknek megfelelően halad előre, és várhatóan 2017 második negyedévében fejeződik be. A bontási terv része természetesen az épületben található kis mennyiségű azbeszt biztonságos kibontása és elszállítása is. Az azbeszt-mentesítéssel megbízott alvállalkozó az azbeszt szakszerű eltávolítását elvégezte, a hulladék elszállítását az engedélyezett lerakóra megkezdte. Ezzel párhuzamosan jelenleg a tető rétegrendek, a gépészeti és elektromos vezetékek, valamint a födém bontás zajlik.
OTS