fbpx

WHO: 1,7 millió gyermek halála környezetszennyezés miatt

Évente több mint 1,7 millió gyerek veszíti életét a környezetszennyezéshez köthető okok, illetve a passzív dohányzás, a rossz higiénés körülmények és a mérgező vegyi anyagoknak való kitettség miatt – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn.

A lég- és vízszennyezés az alapvető tisztálkodási lehetőségek hiányával párosulva heveny hasmenéshez majd kiszáradáshoz, illetve maláriához és tüdőgyulladáshoz is vezethet – írta jelentésében a WHO. Világszerte az öt év alatti gyerekek körében tapasztalt halálesetek negyede következik be a fenti okok valamelyike miatt – tette hozzá közleményében a szervezetet vezető Margaret Chan.

A környezetszennyezéshez köthető halálozási okok listáját a légzőszervi megbetegedések (32 százalék), a hasmenés különféle fajtái (22 százalék), a magzati és csecsemőkori károsodások (15 százalék) és a paraziták terjesztette betegségek (12 százalék) vezetik.

A főigazgató elmondta, hogy a legkisebbek fejlődő szervezetük és immunrendszerük, valamint kisebb testfelületük és légútjaik miatt különösen sebezhetőek.

A WHO jelentésében rámutatott, hogy a passzív dohányzás és a légszennyezettség káros következményei már a magzati fejlődés szakaszában megfigyelhetőek, és ezek a problémák a gyermek életkorának előrehaladtával csak tetéződnek. A fenti okok miatt nőhet a gyermekkori tüdőgyulladás, valamint az asztmához hasonló krónikus légúti megbetegedések kockázata. A jelentés szerint a légszennyezettség a későbbiekben a szívelégtelenség, szélütés és rák esélyét is növeli.

Emellett a gyerekek egyre több káros vegyi anyaggal találkoznak az ételen, a vízen, a levegőn és a körülöttük található tárgyakon keresztül – tette hozzá a jelentés.

Jelentős rizikófaktor a veszélyes hulladékok közelsége is, ami különösen a Fekete-Afrikában élő kiskorúak esetében jelent komoly problémát.

Maria Neira, a WHO közegészségügyi részlegének vezetője szerint a környezetszennyezés súlyos vámot szed a halálesetek, a hosszú távú egészségkárosodás és egyéb megbetegedések tekintetében. Neira sürgette a világ országainak kormányait: tegyenek többet annak érdekében, hogy a gyerekek mindenhol biztonságos és egészséges környezetben élhessenek.

MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .