fbpx

A Zöldunió elkészítette környezeti előrejelzését 2017-re

Milyen változások várhatók az elkövetkezendő években? Erre keresi a választ a Zöldunió irodája, és ezért készítette el a 2017-re vonatkozó, összefoglaló előrejelzését a globálisan és lokálisan ható folyamatokról.

Az előrejelzés kitér többek között a várható felmelegedésre, az üvegházgázok koncentrációjára és a légszennyezettségre, a sarki jég állapotára, a várható tengerszint-emelkedésre, valamint a várható szélsőséges időjárási eseményekre és ezek egészségügyi hatására. Szó esik benne a klímapolitikai irányokról, emellett helyet kapnak a biodiverzitás, a vízkrízis és a termőföld kérdései, valamint a szegénységgel, a migrációval és a túlfogyasztással kapcsolatos előrejelzések. Bemutatja a fosszilis-, a nukleáris- és megújuló energia helyzetét, valamint a várható intézkedéseket, illetve az E-mobilitás területén várható változásokat.

A tanulmány egyedülálló vállalkozás a környezetvédelmi hatások előrejelzésében, korábban – hazai szinten – nem készült még ilyen átfogó anyag a témában.

A Zöldunió tervei szerint mostantól minden évben készít hasonló előrejelezést, a 2018-ra vonatkozó anyag előreláthatóan a mostaninál is részletesebb lesz: az Európai Unió érintettségére ugyanúgy kitér majd, ahogyan a hazai viszonyok között várható változásokra. Ezt az elemzést a Zöldunió a szakértői partnereivel együtt készíti el, és egy külön erre a célra létrehozott weboldalon kerül majd közzétételre. A weboldal a tervek szerint évente frissül majd az újabb tanulmányokkal.

AZ ANYAG IDE KATTINTVA TÖLTHETŐ LE.

Forrás: zoldunió.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .