fbpx

Áprilistól indul az integrált hulladékgazdálkodási rendszer

Április 1-jétől kezdődik el a régiós közszolgáltatási rendszer bevezetése, amely újabb lépés lehet afelé, hogy végre az ország minden pontján megvalósuljon a szelektív anyagok begyűjtése és válogatása. A témában nyilatkozó államtitkár szerint az egységes, racionális, nonprofit működési modell kialakítása ugyanakkor nem jár együtt elbocsátásokkal. Szabó Zsolt arról is beszélt, hogy a hulladék újrafelhasználása terén az a cél, hogy a feldolgozható hulladék ne kerüljön külföldre, hanem idehaza hasznosuljon – írja a PestiSracok.hu.

Április elsejétől kezdődik a régiós közszolgáltatási rendszer bevezetése, amely az eddigi, az Állami Számvevőszék szerint is bírált állapotokat váltja fel. A változtatásoktól azt várja a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), hogy egy egységes, racionálisan, de nonprofit alapon működő modell jöhet létre. A témában nyilatkozó Szabó Zsolt, fejlesztés-, és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár arról beszélt, a régiós szintű közszolgáltatási rendszer a 2015-ben lefektetett hulladékstratégia egyik állomása, a régiós térkép elkészült, kisebb módosítások azonban még előfordulhatnak. Elérendő célnak nevezte az év végéig, hogy mindenhol szelektíven gyűjtsék a szemetet. Arról is beszélt, további cél, hogy az újrafeldolgozásra alkalmas hulladék itthon kerüljön feldolgozásra.

ÁPRILISTÓL INDUL A REGIONÁLIS HULLADÉKGYŰJTŐ RENDSZER

Az NHKV korábbi közleménye szerint idén április 1-jétől indul el a folyamat, amelynek eredményeképp régiókba szervezve zajlik majd a hulladék begyűjtése, lerakása és esetleges újrahasznosítása. Az előzetes tervek szerint március közepére véglegesetek a javasolt ellátási területek határai, ugyanakkor fontos szempont, hogy ezek csak csekély mértékben egyeznek meg a jelenlegi társulásokat alkotó önkormányzatok közigazgatási területével.

A közlemény hangsúlyozza, a kormány célja az egységes, nonprofit működési modell kialakítása, ezt azonban hátráltatja a közszolgáltatói díjak és a szolgáltatás minősége között jelenleg mutatkozó eltérések. A harmonizáció során ezért az NHKV arra törekszik, hogy a lakossági szemétszállítási díjak ne növekedjenek. Ugyancsak eltérés mutatkozik területenként az újrahasznosítható hulladékok visszagyűjtési és hasznosítási arányában, amellyel kapcsolatban az Európai Unió által megszabott és az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben is megfogalmazott begyűjtési kötelezettsége van hazánknak, 2020-ig. Jelenleg 108 olyan közszolgáltató kapott engedélyt, amely részt vehet ennek a begyűjtési célnak a teljesítésében.

Miután az NHKV tavaly novemberben közzétette a régiók kialakításáról szóló javaslatait olyan folyamat indult be, amelynek következtében csökkenni kezdtek az állami, vagy önkormányzati többségi tulajdonban álló közszolgáltatók, a regionális közszolgáltatókhoz ezzel párhuzamosan egyre többen csatlakoztak. Ennek következtében országszerte egy egységes műszaki tartalommal bíró, hatékonyabb közszolgáltatási rendszer jöhet létre.

Az NHKV Zrt. honlapján található adatok alapján már 13  közszolgáltatótól került a megfelelőségi vélemény került visszavonásra.

ELTÉRÍTENI A HULLADÉKOT A LERAKÓTÓL

A regionális hulladékgyűjtésre való átállással kapcsolatban a sajtónak nyilatkozott Szabó Zsolt, fejlesztés-, és klímapolitikáért valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár. A Zöld Ipar c. magazinnak adott interjújában többek közt arról beszélt, pontos forgatókönyv alapján dolgoznak, amelyet 2015. végén dolgoztak ki a hulladékstratégia indulásakor lefektetett elvek alapján. Ennek egyik állomása, hogy idén április 1-jével fokozatosan áttérnek a régiós közszolgáltatási rendszerre. Az év végégig további célnak nevezte, hogy mindenhol megvalósuljon a szelektív anyagok begyűjtése és válogatása, és minél nagyobb mértékben eltéríthessék a hulladékot a lerakóról. Szabó Zsolt megjegyezte, bár a jövő évre tervezik bevezetni az üveghulladék kezelésének országos rendszerét, ilyenre például a műanyaghulladék esetén nincs szükség. „A visszagyűjtés folyamatosan javul, elindulnak a válogatóművek” – hangsúlyozta.

AZ ÚJ RENDSZER NEM JÁR MUNKAHELYEK ELVESZTÉSÉVEL

A rendszer bevezetésével kapcsolatban Szabó Zsolt elmondta, a térkép már készen van, de még apróbb módosításokra szorul, többek közt azért is, mert az érintett közszolgáltatóknak van mozgásterük. Újságírói kérdésre hangsúlyozta, a rendszer bevezetése kapcsán nem várhatóak elbocsátások, hiszen a terepen most is azonos mennyiségű munkát kell elvégezni. A cél egyelőre az azonos színvonalú, de racionálisabb működés kialakítása, viszont a szelektív és válogatási ágak fejlődésével újabb munkahelyek is létrejöhetnek. Szabó Zsolt hangsúlyozta azt is, az új regionális rendszer bevezetésével összefüggésben az Európai Unió részéről nem merültek föl kritikák, egy uniós szakmai küldöttséggel közösen áttekintették, milyen rendszerben gondolkodnak, és mire áll át az ország fokozatosan. Az interjú külön kitért arra is, hogy szintén április elseje után indítják el a haszonanyagok értékesítését. Ezzel kapcsolatban Szabó Zsolt arról beszélt, az a cél, hogy itthon maradjon a hulladék.

Forrás: PestiSracok.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .